HÍREK
Ábrahám Zoltán korábbi háromszoros rally magyar bajnok elmondta, hogy a tragédia után azonnal gyűjtést szervezett.
HÍREK
Több családtagjuk is velük volt, a fiú nővérét a férje rántotta el a becsapódó autó elől az utolsó pillanatban.
HÍREK
A kislány apukája előfutó volt a versenyen. A kedden elhunyt Mia 20 éves bátyja nem sérült meg a balesetben.
HÍREK
Hiába küzdöttek az életéért az orvosok, kedden délelőtt elhunyt a kisgyerek, akit egy kisodródó versenyautó gázolt el.
HÍREK
Egy újabb, harmadik felvétel is nyilvánosságra került a vasárnapi balesetről. A felvétel készítője mindössze néhány méterre volt a kisodródó autótól.
HÍREK
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke az Instagram-oldalán fejezte ki részvétnyilvánítását. Megosztotta a szervezet hivatalos közleményét is.
HÍREK
2013-ban a városlődi versenyen egy néző meghalt, hatan pedig megsebesültek. A bíróság később úgy ítélte, hogy sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos az esemény.
HÍREK
1984. március 24-én a Dunakanyar IPV ’84 autós hegyi verseny Visegrád-Lepence és Pilisszentlászló közötti szakaszán – mindössze 50 kilométerre a mostani tragédia helyszínétől. Ott is négyen haltak meg.
HÍREK
Tábla is figyelmeztette a nézőket az életveszélyre, mégis bejutottak a lezárt területre, ahol a tragédia a történt. Ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
HÍREK
Négy ember halt meg a tragikus balesetben. Most megszólalt az egyik szemtanú, aki a helyszínen próbálta újraéleszteni az áldozatokat - sikertelenül.
HÍREK
A helyszínre érkező mentők már négy ember életét nem tudták megmenteni, nyolc sérültet - köztük két gyereket - kórházba szállítottak.
HÍREK
A balesetben négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.
HÍREK
A nagy sebességgel érkező autó megcsúszott, megpördült, majd az út mentén álló tömegbe csapódott.
HÍREK
Pétery Szabolcs imádta Afrikát. Akik ismerték, azt mondják, van abban valami sorsszerű, hogy a befutó után ott hunyt el.
Népszerű
Ajánljuk