KÖZÖSSÉG
„Az utolsó percig emberfeletti küzdelem volt, az utolsó leheletedig bivalyerős maradtál ” - írta a szerelme Facebookon a búcsúposztban.
KÖZÖSSÉG
Egy útmenti kávézóban vette a szelvényt az oregoni férfi, amivel több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeget nyert.
KÖZÖSSÉG
Több terhességi tesztje is pozitív lett, az orvosok is megerősítették, hogy várandós. Sajnos azonban a megtévesztő tüneteket egy rosszindulatú góc okozta.
KÖZÖSSÉG
Az idős pár már 60 éve élt házasságban, de betegségeik elválasztották őket egymástól. Egyszerre szívszorító és szívmelengető az a pillanat, amikor fél év után újra láthatták egymást - de lehet, hogy utoljára.
KÖZÖSSÉG
A cigifüst nemcsak a kutyák és macskák tüdejét roncsolja, de rákot is okozhat, amibe belehalhatnak – ahogy ezt a kisfilm is ábrázolja.
KÖZÖSSÉG
Egy gyógyíthatatlan rákosnak hitt anya vallomása arról, hogy milyen érzés volt megosztania a szörnyű hírt a kislányával.
KÖZÖSSÉG
Az egykori ökölvívó világbajnok 40. születésnapját már tünetmentesen ünnepelte, de nehéz út vezetett idáig.
KÖZÖSSÉG
Az ATV Híradója szerint a jövőben nem engedik be az épületbe a korán érkezőket, csak a hivatalos rendelési idő megkezdésekor.
KÖZÖSSÉG
A gyerekek az internet és a telepített eszközök segítségével a PlayIT-en résztvevő gamer YouTuberekkel és a látogatókkal mérhették össze az Xbox tudásukat a kórház gyermek csontvelő-transzplantációs osztályáról.
KÖZÖSSÉG
A biztonsági őröket senki sem szereti. Én sem kedveltem őt. Tizenöt éve nem kedveltem, amióta nap, mint nap belefutottam a közértben. Egy észrevétlen halál margójára.
KÖZÖSSÉG
Kemoterápiával kezelik jelenleg a tíz éves Nikót, akinek a teljes gyógyulásában mindenki bízik. Az argentin sztár ajándéka sok erőt ad a focirajongó srácnak a felépüléshez.
KÖZÖSSÉG
A műsorvezető 30. születésnapján az Instagramon vallott betegségéről: 'Szándékosan nem írom le a rák szót, mert egyszerűen nem megy.'
KÖZÖSSÉG
Az író az elmúlt fél évéről beszélt az RTL Klub híradójának, a rákbetegségből felépülve most kapta meg a leletet: negatív.
KÖZÖSSÉG
Sokak szerint hibát követett el azzal, hogy megszülte a gyerekét, ahelyett, hogy a gyógyulásra koncentrált volna.
KÖZÖSSÉG
A rákkal küzdő nő most nem is lehetne boldogabb. Mindenáron szeretne meggyógyulni, amihez rengetegen járultak már hozzá adományokkal.
Népszerű
Ajánljuk