TUDOMÁNY
A német cég reményei szerint a bélrák, a melanoma és más ráktípusok kezelésére is kifejleszthetik a vakcinákat.
TUDOMÁNY
A mesterséges intelligencia alapú applikáció a rákot, a sztrókot és a Parkinson-kórt is kiszűrheti a tudósok szerint.
TUDOMÁNY
Volt olyan páciens, akinek a rékbetegsége teljesen eltűnt, míg másoknál a daganatok kezdtek zsugorodni.
TUDOMÁNY
A színésznő azt írta, még így is nagyon szerencsésnek érzi magát, és nem hagyja, hogy betegsége akadályozza a klímaváltozás elleni küzdelmében.
TUDOMÁNY
„Szeretetből tettem” – mondta a brit férfi, aki elvágta a felesége torkát, hogy ne szenvedjen tovább
Negyedik stádiumú tüdőrákja volt a feleségének, és megegyeztek, hogy ha nagyon rosszra fordul a helyzet, végez vele.
TUDOMÁNY
A kutatók szerint rákba halt bele, és a terhessége 30. hete körül járt az Egyiptomban feltárt múmia.
TUDOMÁNY
A 44 éves nő először szénanáthának hitte betegségét, aztán sokkolta a diagnózis. Már nyolc éve él tünetmentesen a műtét és a kezelések sikerének köszönhetően.
TUDOMÁNY
Szerencsére a műtét jól sikerült, Isaac most már 7 hónapos és teljesen egészséges. Háromhavonta azonban ellenőrző vizsgálatokat kell végezni nála, nehogy kiújuljon a betegsége.
TUDOMÁNY
Az állapotáról szóló legfrissebb hír Borisz Karpicskov szökésben lévő volt KGB-tiszttől származik.
TUDOMÁNY
A La Stampa szerint az orosz elnöknek vérrákja van, és a múlt hétfői győzelmi napi beszéde után éjjel, rossz egészségi állapotban szállították kórházba.
TUDOMÁNY
Óriási takarításba kezdett a család, amikor kiderült, hogy délután beugrik hozzájuk Vilmos herceg.
TUDOMÁNY
Nem működik tovább a testem - írta búcsúüzenetében a 40 éves családanya. 1,3 milliárd forintot gyűjtött, hogy küzdjenek a betegség ellen, ami hamarosan végez vele.
TUDOMÁNY
Hat éve küzd a daganatos betegséggel Deborah James, mostanra fogyott el minden remény. A haldokló újságíró azonban a közeledő vég ellenére sem adta fel.
TUDOMÁNY
Több ezer rákbeteg van Mariupolból és más, Oroszország által megszállt városokból, akik hajléktalanok lettek, munka és pénz nélkül maradtak, és mindennek tetejébe még a kezelésünket is folytatni kell.
Népszerű
Ajánljuk