Bejelentették: a rákellenes oltások már az évtized végére elkészülhetnek
Az évtized végére elkészülhetnek az első rákellenes vakcinák – írta meg a Guardian. A Moderna gyógyszeripari cég orvosigazgatója a lapnak elmondta, hogy olyan oltások kifejlesztésén dolgoznak, amik többfajta rákbetegséget is képesek meggyógyítani a közeljövőben.
A bejelentés egyik fontos eleme, hogy a tervek szerint személyre szabott rákoltásokat tudnak majd készíteni.
A lapnak nyilatkozó szakértők elmondása szerint a koronavírus-járvány miatt annyira felgyorsultak a kutatások, hogy 15 évnyi fejlődés zajlott le a területen egy-másfél év alatt. A rák mellett autoimmun, és szív- és érrendszeri betegségek is gyógyíthatóvá válnak nemsokára az mRNS oltásoknak köszönhetően.