KULT
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.
KULT
A legtöbbek szerint nincs mit megtorolnia a kormánynak az ellenzéken, inkább a felderített ügyekkel kellene foglalkozniuk. Van, aki szerint a tüntetések is kezdenek túl egyformák lenni.
KULT
Puzsér Róbert menet közben változtatta meg tüntetése célját. Sokszor szóba kerültek a bántalmazott gyerekek, az elnyomó hatalom és Juhász Péter vegzálása is.
KULT
A kihallgatott volt politikus a mellette kiálló tüntetésen szólalt fel. Elmesélt egy történetet a Szőlő utcai igazgató egy 13 éves áldozatáról, és kérést is intézett a tömeghez.
KULT
A diákaktivista szerint huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás – Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal, ami idő alatt a gyermekek elleni bántalmazás ellen lépne fel.
KULT
A publicista a Kossuth téren arról beszélt, hogy szerinte Magyarországot a Kádár-rendszer bukása után 35 évvel megint egy állampárt uralja.
KULT
„Elég a megfélemlítésből” mottóval tartanak szolidaritási demonstrációt vasárnap délután a Kossuth téren. Eredetileg más cím és cél lett volna, de Juhász Péter kihallgatása miatt változtattak a szervezők.
KULT
A demonstrációt 17 órára hirdették meg. 21 felszólaló lesz, köztük Látó János, aki egy nyilvánosságra került hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.
KULT
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.
KULT
A publicista szerint a magyar egy váróteremben felejtett nép, ezt fejezi ki például a Kossuth Rádió azzal, hogy ugyanaz az atmoszférája most, mint a hatvanas években. Szerinte a magyar társadalom is bűnrészes abban, ami az elmúlt tizenöt évben kialakult.
KULT
A publicista szerint Magyarországnak nincs se jelene, se jövője a Moszkva felé vezető úton. „Ha nem tévesztjük szem elől 56 eszméit, olyan kormányt lehet választani, amely hozzákezd az orosz titkosszolgálati hálózat felszámolásához” - mondta.
KULT
A rapper egy videóban üzent a Tiszta Párt vezetőjének, és kemény szavakkal vágott vissza a vádakra. Volt barátnőit is bevonta a vitába.
KULT
Puzsér Róbert szerint nem elég Orbánt leváltani, Magyar Pétert is kordában kell tartani. Új mozgalmat indított, hogy ne megint az elit írja a jövőt a nép feje fölött.
KULT
„Ez nem nagy üzlet, és nem nagypolitika: ez mindössze olcsó és ócska ügyeskedés – mégis többet mond el az országról, mint akármelyik kampányplakát” - mondja Puzsér.
KULT
A publicista nem tartja szükségesnek Magyar Péter részvételét az utcai tiltakozásokban. Meg is indokolta, majd hozzátette, támogatni fogják az egész rendszer leváltásában. De ha eljutnak odáig, ott majd figyelni kell.
KULT
Megkérdeztük a keddi demonstráción tüntetőket, hogy miért jöttek ki a Kossuth térre, és mi a jelenősége ennek a demonstrációnak. Riporterünknek Pankotai Lili is nyilatkozott.
KULT
Megtelt a Kossuth tér Puzsérék megmozdulásán. Sokan mondtak beszédet, néhányan nagyon keményen fogalmaztak. A tömeg mindent nagy ovációval fogadott.
Népszerű
Ajánljuk