HÍREK
A demonstráción „a választások kimenetelét befolyásoló hazugságok, hírhamisítások és az agresszor Putyint támogató orosz propaganda terjesztése ellen” tiltakoztak a szervezők és a résztvevők.
HÍREK
Az iraki repüléstilalmi zónáért felelős nyugalmazott tábornok azt mondja, egy ilyen lépéshez repülők százai kellenének, és az egész NATO-t belesodorhatná a konfliktusba.
HÍREK
Naftali Bennett a Putyinnal zajlott tárgyalásairól a sajtót nem, de Zelenszkij ukrán elnököt informálta.
HÍREK
A 102 éve Ben Ferencz szerint az ukrajnai háború ráébresztette, hogy a történelem megismételheti önmagát.
HÍREK
Már több közösségi oldal is vezetett be korlátozásokat Oroszországgal szemben, de egyik sem világszinten, a Reddit lépte ezt meg először.
HÍREK
A NATO pedig éppen azt mondja, hogy nem kíván ilyet tenni. Még akkor sem, ha Zelenszkij ukrán elnök ezt kérte a Nyugattól.
HÍREK
A hét végére már másfélmillió menekült hagyhatja el Ukrajnát - mondta az ENSZ menekültügyi ügynökségének vezetője.
HÍREK
Az Oroszország-kutató szerint Putyin állama igazából maga ellen harcol. A háború „abba az irányba fogja a rendszert lökni, hogy még zártabb legyen, még diktatórikusabb, még erőszakosabb”.
HÍREK
„Amit most Ukrajnában látunk, az nem egyedi bűncselekmény, hanem összeesküvés ” - mondta Tom Tugendhat.
HÍREK
Az egyesült ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint a tét világos: Orbán és Putyin vagy a Nyugat és Európa?
HÍREK
53 százalék gondolja úgy, hogy a magyar kormány Oroszország érdekeit szolgálja elsősorban. Egy évvel korábban még csak a válaszadók negyede gondolta így. Még a háború kirobbanása előtt készítették a felmérést.
HÍREK
A dokumentumot 32-en írták alá, köztük az első számú orosz férfi sakkozó, a tavaly világbajnoki döntőt vívott Jan Nyepomnyascsij és a gyorssakk női világbajnoka, Alekszandra Kosztyenyuk.
HÍREK
Oroszország washingtoni nagykövete elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja, hogy Lindsey Graham merényletet szorgalmazott az orosz elnök ellen a Twitteren.
HÍREK
Különleges módon készül az animációs tévésorozat, így a legaktuálisabb eseményekre is tudnak reagálni.
HÍREK
Mihail Hodorkovszkij szerint az orosz elnök fél, nem biztos a hatalmában, és nem érzi magát biztonságban, de soha nem adná meg magát.
Népszerű
Ajánljuk