SZEMPONT
Oleg Tinkovval példát statuáltak Moszkvában. Bár néhány oligarcha külföldre menekült, a többség mélyen hallgat, akkor is, ha sokan közülük úgy érzik, mindent elveszítenek a háború miatt.
SZEMPONT
Nyugati szakértők már egy ideje úgy gondolják, hogy Putyin a nap szimbolikus jelentőségét és propagandaértékét kihasználva bejelenti majd a konfliktusok eszkalációját.
SZEMPONT
Borisz Karpicskov szerint Putyin biztosan súlyos állapotban lehet, de ezt a végsőkig tagadni fogják az orosz elnök „erősember” imázsa miatt.
SZEMPONT
Komoly feszültség lehet az orosz elnök és a hírszerzés között a háború sikertelensége miatt. Putyin azonban a végsőkig ragaszkodni fog a hatalomhoz.
SZEMPONT
Ezzel orosz oldalról is háborúvá minősülne az eddig „különleges katonai műveletként” említett invázió.
SZEMPONT
Olekszij Danyilov azzal is vádolja Magyarországot, hogy területet akar szerezni Ukrajnából a háború farvizén.
SZEMPONT
Ezzel fel tudnák rázni a május 9-i győzelem napi ünnepségeket, de új fejezetet hozhat a háborúban is. A Donbassz után az orosz hadseregnek nem lesz elég ereje, hogy új frontokat nyisson Ukrajnában – mondja a szakértő.
SZEMPONT
António Guterres hasznosnak minősítette a találkozót Putyinnal, akivel Mariupol civil lakosságának evakuálásáról is beszélt.
SZEMPONT
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Oroszország Bulgária és Lengyelország mellett más országoknak sem ad gázt, ha azok nem fizetnek érte rubelben.
SZEMPONT
A remegést Parkinson-kór is okozhatja, de a világsajtó szívbetegségre és rákra is tippel az orosz elnök esetében.
SZEMPONT
Már nem csak a közvéleményt akarják velük befolyásolni: úgy tűnik, Putyin is elhiszi ezeket az állításokat, és rájuk alapozza a döntéseit – állítja Ilja Jablokov, az összeesküvés-elméletek kutatója.
SZEMPONT
Hamisak lehetnek a képek Putyin és a moszkvai polgármester részvételéről az ortodox húsvéti istentiszteleten.
SZEMPONT
Marine Le Pen közelebb vitte volna Franciaországot Oroszországhoz, ám a választók Macron újraválasztásával bizonyították, hogy nem ezt az irányt akarják – véli a CNN politikai újságírója.
SZEMPONT
Putyin barátja szerint az orosz elnök is a háború befejezésében érdekelt, de „ez nem olyan egyszerű”
Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár március elején ukrán kezdeményezésre találkozott Putyinnal a Kremlben.
SZEMPONT
Az édesanya még a háború elején írt arról, hogy Putyin rakétái miatt civilek és gyerekek halnak meg.
Népszerű
Ajánljuk