MÚLT
Ez volt Nyugat-Európában a második világháború óta a második katonai hatalomátvétel-kísérlet, de - ellentétben a görög „fekete ezredesek” 1967-es puccsával, - ez nem járt sikerrel.
MÚLT
A tüntetések és tiltakozások annak ellenére folyamatosak, hogy a katonai vezetés egyre keményebben fenyegeti a lakosságot.
MÚLT
Két tiltakozó meghalt, és legalább húszan megsebesültek. Így a demonstrációknak már három halálos áldozata van.
MÚLT
Szerintük nem követtek el puccsot, a kormányfőt pedig nem tartóztatták le, hanem a saját biztonsága érdekében otthonában tartózkodik.
MÚLT
A hétfői katonai puccs óta szombaton voltak az első tüntetések. Mivel ezeket jobbára a közösségi oldalakon szervezték, a hatalom jobbnak látta az egész országban lelőni a netet.
MÚLT
Köztük az ország elmozdított vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít és a kormányához köthető politikusokat, tisztségviselőket és aktivistákat.
MÚLT
A hadsereg szerint szabálytalanságok történtek a novemberi választáson, ezért újra átvették az ország vezetését.
MÚLT
A fegyveres erők szükségállapotot hirdettek egy évre, a hatalmat a hadsereg főparancsoka vette át. A lakosság pánikba esett.
Népszerű
Ajánljuk