HÍREK
Zárt osztályra vitték koponyasérülésével, ott meghalt a férfi – testvére szerint az orvosok hibáztak
László nővére nem érti, miért kellett pszichiátrián gyógyszerezni balesetet szenvedett testvérét, akinek rehabilitációja ráadásul szépen haladt állítása szerint.
HÍREK
Jake Llyod édesanyja egy friss interjúban elmondta, hogy tavaly márciusban a színészt kórházba szállították. Lisa Lloyd reméli, hogy nemsokára javul majd a fia állapota.
HÍREK
Az egyik könyve megírásában segített neki Görög László, akit egy nyaraláson kért meg, hogy járjon be helyette az intézetbe.
HÍREK
A zavartan viselkedő fiatalra járőröző rendőrök figyeltek fel a Nyugati pályaudvaron, majd az igazoltatása után visszavitték a kórházba.
HÍREK
Több mentálisan sérült betegeket ápoló intézményben is megjelentek a vérszívók, van ahol már évek óta kínozzák a betegeket a rovarok.
HÍREK
Az idős asszonyról lánya azt állította, hogy mélyaltatásban van. Zavart állapotban vitték pszichiátriára.
HÍREK
Sok olyan közeli barátja volt, akik támogatták a legnehezebb időszakokban, azonban szerinte azokon nem lehet segíteni, akik nem akarják, hogy segítsenek rajtuk.
HÍREK
A művész őszintén vallott betegségéről, amelynek legrosszabb napjaiban olyan gyenge volt, hogy hazamenni is alig bírt.
HÍREK
Póta György az RTL Híradónak azt mondta, egyre több szülő keresi fel, mert a járvány miatt szorongásos tünetekkel küzd a gyereke, de nem tudja hova tovább küldeni őket, annyira túlterheltek a gyermekpszichiátriai osztályok.
HÍREK
A tojás a vállán érte hétfőn a francia államfőt, de nem tört össze. A pszichológiai vizsgálat szerint a fiú nem beszámítható.
HÍREK
A nagykanizsai pszichiáter annak ellenére nem törődött az összeesett nővel, hogy egyértelműnek tűntek a hirtelen szívmegállás jelei.
HÍREK
Rendszerhibákról, gyerekeket érintő bűnügyekről és a gyermekpszichiátria jelenlegi állapotáról beszélgettünk Dr. Sófi Gyula igazságügyi gyermek- és ifjúsági pszichiáter szakértővel.
HÍREK
Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, fogyatékkal és pszichiátriai betegségekkel élő emberek léteznek. Kis segítséggel és odafigyeléssel pedig a társadalom teljes jogú tagjaként élhetnék mindennapjaikat.
HÍREK
Dr. Szűcs Zsuzsanna pszichiáter rezidenst kérdeztük arról, milyen tünetei lehetnek a betegségnek, mi okozza ezeket, és milyen kezelésre számíthat, aki orvoshoz fordul.
Népszerű
Ajánljuk