„Igen, képes volt erre, és igenis, jól tudja csinálni. A munkát nem pótolja semmi” – 60 éves az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ!
A munka körüli ideológiákat nem egy politikai eszmerendszer próbálta már kisajátítani magának. Nem tudunk élni sem vele, sem pedig nélküle – és bármennyire fájdalmas is, életünk és gondolataink nagyrészét teszi ki.
Magyarország Alaptörvényének 12. cikke szerint „Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.”
Joggal felhörrenhetünk, miért nem mondta ezt senki a hr-esnek az előző állásinterjúnkon, de gondoljunk bele, mi lenne, ha személyes kompetenciánkon és karizmánkon kívül más akadálya is lenne annak, hogy napi nyolc órában húzzuk az igát.
A III. kerületi Szociális foglalkoztató 60 éve nyílt a Galagonya utcában, hogy „csökkent munkaképességű emberek életét a számukra biztosított munka által szebbé, jobbá tudják tenni”. 2005 óta, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonával egyesülve már fogyatékossággal élők számára is munkalehetőséget biztosít. Ma pedig Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ néven megannyi szolgáltatással segíti a hátrányból induló személyek életét.
Janurikné Csonka Erikával, az intézmény vezetőjével nem volt egyszerű feladat az interjúegyeztetés, hiszen rengeteget dolgozik, és az időpont pont a Szociális munka napjára esett volna (november 12., csütörtök). Az „ünnep” létezéséről valószínűleg kevesen tudnak, ami szépen szimbolizálja a munkát végzők társadalmi láthatatlanságát. Pedig ők a gát a „normális” és a deviánsnak bélyegzett társadalmi réteg között - arról vitatkozni lehetne, hogy kit védenek meg kitől -, és bár munkájukat nem becsüljük meg túlságosan, azért nem is cserélnénk velük.
De, akikről igazán keveset hallunk nem ők, hanem azok, akiken nap mint nap segítenek. Nekünk, egészséges embereknek az az érzésünk támadhat, a fogyatékosok létezése pusztán városi legenda, pszichiátriai zavarokkal küzdők pedig csak a zárt osztályon és az aluljáróban léteznek.
Pedig a testi fogyatékkal élők csak nem tudnak kerekesszékkel lépcsőzni, vagy járdapadkákon átugratni – Budapesten ugyanis sok más lehetőségük nincs -, a szellemi fogyatékos embert pedig talán családtagjai nem szívesen engedik egy olyan világba, ahol a „normális” emberek még egymással sem tudnak normálisan viselkedni. A mentális zavarait meg mindenki addig titkolja, ameddig csak tudja, nehogy őrültnek nézzék.
Ők azok, akik a Foglalkoztatási Központban egy olyan biztonságos közegre lelnek, ami megfelelő táptalajt biztosít mentális és társadalmi fejlődésüknek is. Teszi ezt az egyik legkézenfekvőbb módon – munkát biztosít. Fő profilja papíripari tevékenységek, például naptárak összeállítása – lapok méretre vágása és összespirálozása, de az aranykorban varrodájuk ügyfeléül tudhatták a Malévet, és foglalkoztak a Gazdálkodj okosan! népszerű társasjáték összeállításával is.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. Törvény szerint megváltozott munkaképességűnek számít az a személy, aki testi vagy szellemi fogyatékos, vagy - akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek.
Rövid kutatómunkával az ember könnyen rájöhet, hogy Magyarországon igen nehéz pontos és hiteles statisztikákat találni a fogyatékos emberek munkavállalásával kapcsolatban, de az eredmény így is lelombozó.
A Központi Statisztikai Hivatal Mikrocenzus 2016 kiadványa szerint 2011-ről 2016-ra, 5 éve alatt 3%-kal nőtt a fogyatékos lakosság foglalkoztatottságának aránya, így járunk most 16%-nál. A brit National Health Service adatai szerint Nagy Britanniában a felnőtt korú fogyatékos emberek majdnem fele alkalmazott.
Magyarországon az utóbbi időben főleg kávézók és éttermek körül csaptak nagy hírverést fogyatékos emberek alkalmazása miatt – Budapesten a Premier Kultcafé és a Nem adom fel kávézó, vidéken a szekszárdi Ízlelő is foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket.
De miért olyan fontos, hogy dolgozzanak egyáltalán? „A munka segít. Megtartja és fejleszti a képességeket, rendszert ad a mindennapoknak, és van egy jutalmazó értéke. Nemcsak a fizetés miatt, hanem azért is, mert értéket teremt. A személy látja, hogy a cikkeket, amiket előállít, a megrendelő kifizeti - ez növeli az önértékelését. Igen, képes volt erre, és igenis jól tudja csinálni” – válaszol Janurikné Csonka Erika.
Munkavédelmi szempontból a magyar szabályozás nem tesz különbséget aközött, hogy a munkavállaló megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékossággal élő. Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban viszont először is alaposan felmérik, kinek milyen és mennyi munka való.
„Ez függ az egyéni képességektől, a koncentrációkészségtől, a kézügyességtől. A segítőkoordinátornak fel kell mérnie, kiknek a segítségére számíthat az adott termékek elkészítése során, hány embert tud bevonni az ellátotti körből, és mikor kell a közalkalmazottnak vagy szakmunkásnak besegítenie” - meséli az intézményvezető.
