SZEMPONT
Karrierjét annak köszönhette, hogy sokszor volt jókor, jó helyen. Kevés emberre illik jobban az „ellentmondásos figura” jelző.
SZEMPONT
Egy ember, három élet. Arnold Schwarzenegger hihetetlen életéről készült most egy háromrészes dokumentumfilmsorozat a Netflixen. Nem igazán megy a dolgok mélyére, de tisztességes és szórakoztató lett a végeredmény.
SZEMPONT
Az izraeli történész úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia drasztikusan megváltoztathatja a politikai diskurzust, mivel emberek tömegeit lesz képes hatékonyan manipulálni.
SZEMPONT
Még a hosszú hétvége előtt elmondja Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a szerdai a kormányülésen hozott döntéseket.
SZEMPONT
Harry herceg felesége olyan lépéseket tett az elmúlt időszakban, amelyek nagyon komoly politikai ambíciókról árulkodnak.
SZEMPONT
„Új-Zélandon nagyon magas a családon belüli és szexuális erőszak aránya. Szeretnénk ezen változtatni, és tisztában vagyunk azzal, hogy ehhez innovatív eszközökhöz kell nyúlnunk” – fogalmazott egy miniszter.
SZEMPONT
A gyermeke születése után újra nyilvánosság elé álló politikus arról beszélt jövőértékelő beszédében, szerinte mi kell ahhoz, hogy a mostani rendszer után egy jobb élet legyen Magyarországon.
SZEMPONT
Szerintük Orbán Viktor 620 ezer embert büntet azért, mert ellenzéki polgármesterekre szavaztak.
SZEMPONT
A miniszterelnök szerint „ennek a szakmának a szépsége, ha kiérdemli az emberek bizalmát és tehet az emberekért”.
SZEMPONT
A portálnak ezúttal a templomból kijőve nem sikerült interjút csinálni a miniszterelnökkel.
SZEMPONT
Főként a bizonytalanok tábora nőtt, de tény, hogy a kormánypárt minden társadalmi rétegben gyengült.
SZEMPONT
A rapper nem érti, új, rendszerkritikus számával kapcsolatban miért vádolják kormányközeliséggel.
SZEMPONT
„Nem vagyok sem kormánypárti, sem ellenzéki, egyszerűen egy ember vagyok, aki kritizál” - mondta.
SZEMPONT
A politikus írt a „komcsikról”, a „magyar vérről”, a nehézségekről is úgynevezett „szabadversében”.
Népszerű
Ajánljuk