SZEMPONT
Horváth István Mihály polgármester szerint az elmúlt időszak egyik legnagyobb árvizén vannak túl. 15 házból kellett kiköltöztetni az ott lakókat, még jó pár napig csak csónakkal tudnak közlekedni pár utcában.
SZEMPONT
Ezúttal Kerepes HÉV-megállójában jelent meg váratlanul a település első embere, aki azért érkezett, hogy növelje a helyiek biztonságérzetét, de útközben találkozott egy helyi részeggel. Izgalmas felvétel kerekedett az esetből.
SZEMPONT
A volt főpolgármester elmondása szerint nem kívánja a csődöt sem Budapestnek, sem Karácsonynak, de szerinte messze nem lesz ártatlan a városvezetés abban, ha ez bekövetkezik.
SZEMPONT
Égő autóval törtek be a polgármesterhez, majd rakétákkal lőttek a menekülő családjára a randalírozók
A francia település polgármestere szerint ez volt az ötödik napja tartó zavargások eddigi mélypontja. A felesége és az egyik gyereke megsérült a támadásban.
SZEMPONT
A főpolgármester szeretné, ha az Európában turnézó amerikai énekesnő beiktatná a magyar fővárost is. Karácsony reméli a legjobbakat.
SZEMPONT
Csákberényben hétfőn tényleg felavattak egy, a II. világháborúban elesett szovjet katonákért emelt emlékművet.
SZEMPONT
Az ellenzéki összefogás 2022-es miniszterelnök-jelöltje újabb öt évre Hódmezővásárhely polgármestere maradna, míg a Mindenki Magyarországa Mozgalommal az EP-választáson bejutna a Néppártba.
SZEMPONT
Kammerer Zoltán nem szeretett volna válaszolni a legkényesebb kérdésekre, így arra sem, korábban polgármesterként engedélyezte-e volna a beruházást.
SZEMPONT
Összeférhetetlenség miatt távolította el a posztról a képviselő-testület. Ács Rezső szerint azonban ő polgármester, és az is marad a következő választásokig.
SZEMPONT
Szokatlanul heves hangvételű posztban akar rendet tenni Fülöp Róbert. Konkrét tervei is vannak a város jóérzésű polgárainak védelmében.
SZEMPONT
Kammerer hivatalosan független jelöltként indult, azonban maga mögött tudhatta a Fidesz támogatását is.
SZEMPONT
A 44 éves férfi a párkányon üldögélt hétfő éjszaka, amikor elvesztette egyensúlyát és lezuhant.
SZEMPONT
El is esett a részeg városvezető vezetés közben. Mivel az alkoholszonda pozitív lett, a járőrök vérvételre előállították.
SZEMPONT
Filemon Mihály szerint nem igaz, hogy EU-s pénzből építette az erdő nélküli lombkoronaösvényt.
SZEMPONT
Patthelyzet alakult ki a kárpátaljai városban, amivel Munkács működése is veszélybe került.
Népszerű
Ajánljuk