KÖZÖSSÉG
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.
KÖZÖSSÉG
Petíciót indítottak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem oktatói és hallgatói, amelyben Andor György rektor azonnali lemondását követelik. Indoklásuk szerint az átgondolatlan vezetői döntések és az átláthatatlanság a működésképtelenség szélére sodorták az intézményt.
KÖZÖSSÉG
A leendő miniszterelnök Facebookon reagált arra, hogy a Fidesz és Orbán Viktor petícióval állt ki a köztársasági elnök mellett. Szerinte ez a lépés egyértelműen bizonyítja, hogy az államfő a kormánypárt bábjaként működik.
KÖZÖSSÉG
Furcsa szerepcsere: az ellenzéki Fidesz a saját választási rendszere miatt szinte eszköz nélkül maradt az új kétharmados kormánypárttal szemben, ami az általuk kinevezett államfő leváltását tűzte ki célul. Úgyhogy indítottak egy online petíciót, hátha az segít valamit.
KÖZÖSSÉG
A Deutsch Tamás vezette sportszövetség a Nemzeti Sporton indított petíciót a jelenlegi finanszírozási rendszerért. A felhívás szerint a tao-támogatás megszüntetése az utánpótlás-nevelés végét jelentené.
KÖZÖSSÉG
A TISZA Párt elnöke „Szavazz haza!” néven indított kampányt a közösségi oldalán. Arra kér mindenkit, hogy írja alá az online petíciójukat.
KÖZÖSSÉG
Negyven szakorvos írt petíciót a Nyírő Gyula Kórházban, miután az új főigazgató alatt 15-en felmondtak. A beadvány szerint öt osztályon, köztük az emelt biztonságún sincs elég orvos.
KÖZÖSSÉG
Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi politikusa szerint a kormányzat kommunikációja elfedi a valóságot. A tömeges felmondások és a dolgozók kiégése már a betegbiztonságot veszélyeztetik.
KÖZÖSSÉG
Az intézet 40 orvosa petíciót nyújtott be a kórház vezetésének és az Országos Kórházi Főigazgatóságnak. A vállalhatatlan munkateher miatt két osztály azonnali bezárását sürgetik.
KÖZÖSSÉG
Orbán Viktor a kaposvári DPK-gyűlésen jelentette be a kormány legújabb kezdeményezését. A kérdések az ukrán állam finanszírozásáról és a rezsiemelésről is szólnak.
KÖZÖSSÉG
A kormányfő szerint abban már nincs sok újdonság, hogy az ukrán elnök „a szájára vette” a magyar kormányt, és személy szerint Orbánt. Azt viszont már meglepőnek tartja, hogy szerinte Zelenszkij minden más európai vezetőt is kiosztott a beszédében.
KÖZÖSSÉG
A nagykövetet tájékoztatták, hogy Ukrajna korlátozhatja a magyar kormánytagok beutazását Kárpátaljára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, hogy a lépés magyarellenes. Szerinte az ukránok „tovább feszítik a húrt”, de a petíciót mindenképp végigviszik.
KÖZÖSSÉG
Melánia egy részeg sofőr miatt halt meg, akit első fokon mindössze 6 év börtönre ítéltek. Édesanyja most a törvény szigorítását követeli, hogy más ne járhasson így.
KÖZÖSSÉG
A szilveszteri balesetek után napok alatt 700 ezer dühös ember csatlakozott a petícióhoz. A kormány mégis ellenáll az általános tiltásnak, inkább zónákat jelölne ki.
KÖZÖSSÉG
Egy zavaros szakítós jelenet verte ki a biztosítékot a nézőknél, akik szerint fontos részeket vágtak ki a sorozatból. Petíciójuk futótűzként terjed az interneten.
KÖZÖSSÉG
Magyar Péter szerint a hatalom bosszút áll, mert a nyíregyházi állatkert igazgatója „a változás oldalára állt”. A kormánypárt élesen bírálta a szakembert, amiért a Tisza képviselőjelöltje lett.
KÖZÖSSÉG
A Fidelitas videójában levágták a Ruszin-Szendi által mondott mondat első felét, így az teljesen más értelmet nyert.
Népszerű
Ajánljuk