KÉK HÍREK
Az egyik jogi képviselő szerint a gyerekeket nagyon megviselték a történtek, szakemberek segítenek nekik most. Van köztük olyan fiatal is, akit felnőtt koráig kezelni kell.
KÉK HÍREK
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta szexuálisan a saját és a nevelt lányát is. Felesége – akit szintén rendszeresen vert – 12 évet kaphat, amiért részt vett a bántalmazásban.
KÉK HÍREK
Gy. Németh azt írta közleményében, hogy mentelmi jogának elvételével a Fidesz a mai napon végleg bebizonyította, hogy „a pedofilok és a pedofilsegítők oldalán áll”.
KÉK HÍREK
Elárulta azt is, hogy kártérítési kérelmet adtak be, amit elutasítottak, és mikor perelni készültek, akkor jött a jelzés, hogy mégis peren kívül megegyeznének velük.
KÉK HÍREK
A politikus szerint ma Magyarországnak olyan kormánya van, amely család- és gyerekbarátnak, kereszténynek, béke- és vidék-pártinak hazudja magát. Azonban ennek pont az ellenkezője igaz.
KÉK HÍREK
Nem könyveket kell becsomagolni, hanem érdemi intézkedésekre van szükség, valamint hogy az egyházi vezetők ne relativizálják az elkövetők bűnösségének súlyosságát - mondta.
KÉK HÍREK
Szilágyi Kitti gyermekpedagógus óvónő is beszédet mondott: „Nekünk kell mintával szolgálni, hogy képesek vagyunk együtt egy európai jólléti rendszert létrehozni - a gyerekekért, a hazáért, a jövőért.”
KÉK HÍREK
A március eleje óta letartóztatásban lévő T. a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában dolgozott fegyveres biztonsági őrként. A nyomozás az ügyben jelenleg is folyik.
KÉK HÍREK
Eddig még nem született ilyen ítélet. Az AI segítségével egyre többen generálnak valóságosnak tűnő, gyermekbántalmazást ábrázoló képeket.
KÉK HÍREK
A férfit már korábban kétszer elítélték, a törvény értelmében erőszakos többszörös visszaeső. Így az újabb súlyos bűncselekményért kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása vele szemben.
KÉK HÍREK
Egy online játékban ismerkedett meg a fiúval. A rendőrök március végén fogták el a 29 éves férfit.
KÉK HÍREK
Magyar Péter azt írja, dokumentumok jutottak a birtokába arról, hogy tavaly áprilisban egy gyermekfelügyelő szexet kért egy 15 éves gyerektől, cserében azt ígérte, megszökteti. A vezetőség úgy döntött, nem tesz feljelentést.
KÉK HÍREK
K. Béla két évig dolgozott a bicskei gyermekotthonban, és a vádirat szerint ez idő alatt szexuálisan zaklatott négy, a nevelésére bízott fiút, amiért el is ítélték, de a börtönt megúszta.
KÉK HÍREK
A férfit több kislány is bepanaszolta, elmondták, mit művelt velük a pedagógiai asszisztens, aki többször is ittasan ment be dolgozni.
KÉK HÍREK
A Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője, a 61 éves N. János hivatali laptopján 397 gyermekpornográf fényképet és videót találtak, részben 12 évesnél fiatalabbakról.
KÉK HÍREK
A 61 éves állami vezetőt tavaly nyáron váltották le, és szeptemberben már le is tartóztatták. A mozgását ezután nyomkövetővel ellenőrzik.
KÉK HÍREK
Nemcsak letöltötte, de tovább is osztotta a képeket. Tettéért akár 5-10 év börtön is járhat, mivel az áldozat 12 év alatti.
Népszerű
Ajánljuk