SZEMPONT
Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke nyílt levélben válaszolt Kásler Miklós karácsony előtti éjjel érkezett üzenetére. Többek között arról is írt, hogy kevesebb kötelező tananyag és jókora tanári szabadság kellene, de ezeknek híján vannak.
SZEMPONT
Az iskolából kirúgott pedagógus egy zsidó diákot Adolf Hitler szerepébe bújtatott, majd azt mondta a gyereknek, hogy a gyakorlat végén tegyen úgy, mintha öngyilkos lenne.
SZEMPONT
Devecser polgármestere szerint egészséges, szorgalmas és jól képzett szakembereket küldenének fizetésnélküli kényszerszabadságra. A település mellett demonstráltak is a nem oltott pedagógusok mellett.
SZEMPONT
„Egy bohózatban vettünk ma részt. Ha tehetnénk, fekete zászlókat lengetnénk” - mondták a kormánnyal való egyeztetés után.
SZEMPONT
A Pedagógusok Szakszervezete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint 80 százalék körül lehet a bölcsődei és óvodai dolgozók átoltottsága, a kerületi vezetők is erre hivatkoznak.
SZEMPONT
Ez csaknem 15 ezer pedagógust jelent. Ha állami oktatási intézményben dolgoznak, és december 15-ig nem oltatják be magukat, fizetés nélküli szabadságra küldik őket.
SZEMPONT
Az egyik szakszervezet szerint a kötelező oltás miatt szabadságolható tanárok miatt súlyos pedagógushiány alakulhat ki.
SZEMPONT
Azt még nem tudni, idén hány frissdiplomás pedagógus állt munkába, de már a tavalyi tanévben is sokkal kevesebben voltak, mint három éve.
SZEMPONT
Egy heti negyven órában dolgozó pedagógiai asszisztens bére körülbelül a szakmunkás minimálbérnek megfelelő összeget jelent.
SZEMPONT
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy látja, a helyzet fokozatosan romlani fog, a kormány szerint viszont nem nő, hanem csökken a tanárhiány.
SZEMPONT
Az oltással nem rendelkezőket hetente tesztelik majd, aki ezt nem teszi meg, komoly következményekkel számolhat. De a diákokkal is szigorúak lesznek, ha nem viselik a maszkot.
SZEMPONT
Egy pedagógus szerint ez nagyjából 600 forintnyi órabért jelent, amit ráadásul ő tavaly csak télen kapott meg.
SZEMPONT
Most van az, hogy elég, teljesen elkeseredettek a kollégáink – mondta Szabó Zsuzsa szakszervezeti vezető.
SZEMPONT
Máshol sem sokkal jobb a helyzet, de az alacsony alapfizetés miatt a tanárok sokszor kénytelenek elvállalni a nyári munkát, akármilyen keveset kapnak érte.
Népszerű
Ajánljuk