HÍREK
Arról ír, hogy volt tanára privátban is ráírhatott volna a közösségi oldalán, de ott – állítása szerint – politikai véleménykülönbségek miatt már évekkel ezelőtt letiltotta.
HÍREK
Papírokból kirakták, hogy „tanárok a diákokért, diákok a tanárokért, együtt az iskolákért”. Máshol is vannak megmozdulások vidéken és Budapesten is.
HÍREK
A szervezők szerint legalább 40 ezren vannak a téren, eddig a beszédek hangzottak el főként, a koncertek ezután jönnek.
HÍREK
A Margit hídi tömeg átvonult a Parlament elé, ahol még többen csatlakoztak hozzájuk. A koncertek ingyenesek.
HÍREK
Szerdán 17 órától 19 óráig a Margit hídon tüntetnek a tanárokért a reggeli élőlánc után. A szervezők 5-10 ezer emberre számítanak.
HÍREK
„Matematika, filozófia és informatika szakos tanár vagyok a Kőbányai Szent László Gimnáziumban. A pályakezdőkkel azonos a fizetésem" - írta az elkeseredett pedagógus.
HÍREK
Az étkezde a Kölcsey Ferenc Gimnázium polgári engedetlenség miatt kirúgott tanáráról nevezte el a burgerét.
HÍREK
A pedagógust megrendítette a Szent István Gimnázium diákjainak méltóságteljes kiállása tanáraik mellett. A kommentelők is sorra dicsérték a fiatalokat, akikben most nagyon bíznak.
HÍREK
Nekik is rendkívüli felmentést helyeztek kilátásba, hogyha ismét megtagadják a munkát - hangzott el az RTL Híradóban.
HÍREK
Az intézményvezető felsorolja kirúgott kollégái érdemeit, és felhívja a figyelmet arra, mekkora problémát okozott az öt tanár elbocsátása.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke elismerte, hogy a pedagógusok bérezése lemaradt a többi ágazathoz képest.
HÍREK
Ebből az iskolából bocsátottak el öt tanárt, akik részt vettek a polgári engedetlenségi mozgalomban.
Népszerű
Ajánljuk