OLIMPIA
A nőnek született, de férfi kromoszómával is rendelkező Helif az első körben gyakorlatilag két ütéssel, fél perc alatt visszalépésre kényszerített olasz ellenfelét, aki utána állítólag azt mondta, soha nem kapott még ekkora pofonokat. Egy szakember szerint Lucának van esélye legyőzni őt.
OLIMPIA
Az elődöntőben világklasszis vívással múlták felül a hazai pályán esélyesnek kikiáltott franciákat, 45:30-ra.
OLIMPIA
Egy amerikai publicista szerint nem biztos, hogy olyan egyszerű a vitatott nemű Iman Helif története, mint amilyennek elsőre látszik. Könnyen elképzelhető, hogy itt is a politika áll a háttérben.
OLIMPIA
A NOB a védelmébe vette Iman Helifet, ahogy az algériai bokszszövetség is. Érik az olimpia legnagyobb botránya.
OLIMPIA
Védelmébe vette Amy Broadhurst azt az Iman Helifet, akit két éve a világbajnokság döntőjében győzött le. A biológiailag férfi Helif szombaton Hámori Lucával csap össze az olimpia negyeddöntőjében.
OLIMPIA
A magyar ökölvívó szerint szombati ellenfele kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ettől függetlenül Hámori mindent meg fog tenni a győzelemért.
OLIMPIA
A DK elnöke felháborodott azon, hogy miközben lassan egy hete tart már az olimpia, a miniszterelnök csak az első magyar arany után posztolt először.
OLIMPIA
Három éve Szilágyi Áron is a II. kerület díszpolgára lett. Kós Hubert csütörtök este győzött 200 méteres hátúszásban a párizsi olimpián.
OLIMPIA
Nincs okunk szégyenkezni, és számos olyan versenyszám van még, aminek komoly éremeséllyel indulunk neki.
OLIMPIA
A fiatal magyar úszó sok mindent beáldozott azért, hogy élete álma teljesüljön. A döntőben szédítő hajrával nyert.
OLIMPIA
Algériai leendő ellenfelét korábban már kizárták túl magas tesztoszteronszintje miatt. Csütörtökön botrányos meccsen győzött. Hámori mégis magabiztos.
OLIMPIA
27-24-re győztek a magyar lányok a spanyolok ellen, az utolsó meccstől függetlenül biztosan ott lesznek a negyeddöntőben.
OLIMPIA
A magyar úszó egyetlen századdal maradt le az olimpiai dobogóról. A kínai Pan Zhanle világcsúccsal győzött.
Népszerű
Ajánljuk