SZTÁRVILÁG
Tavaly ősszel az egykori énekes bejelentette, hogy megkérte barátnője kezét. Nemrég pedig oltár elé is álltak.
SZTÁRVILÁG
Erről ők maguk beszéltek Hajdú Péter műsorában. Mint kiderült: hivatalosan sosem váltak el.
SZTÁRVILÁG
Gyöngyi és Csaba jóban maradt, és szívükön viselik egymás sorsát. A műsort mindketten nagy személyiségfejlődésnek élték meg.
SZTÁRVILÁG
Akkor kezdődtek a gondok, amikor a Laránál 10 évvel idősebb labdarúgó Pécsre szerződött. Oda már nem tartott vele a fiatal lány.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a 24 órán keresztül látható Instagram-sztorijában reagált a vádakra. Ezt írta.
SZTÁRVILÁG
Egymást követik az ellentmondó információk: nemrég még arról volt szó, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, és szét sem költöztek.
SZTÁRVILÁG
Amikor az énekes sztrókot kapott, az új párja ott volt mellette akkor is, mindenben segített. Emberségből, szeretetből, gondoskodásból remekül vizsgázott.
SZTÁRVILÁG
A színész és párja békében váltak el, miután nem kötődtek egymáshoz igazán. Jó hír viszont, hogy a szakítás után is megmaradnak barátoknak.
SZTÁRVILÁG
A VII. kerületi, bérelhető lakásban egy középkorú holland pár veszett össze, majd a nő egy késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfit, hogy az a helyszínen elvérzett. A nőt a helyszínen elfogták.
SZTÁRVILÁG
Először a Sztárbox helyszínén láthattuk szurkolni a székesfehérvári üzletembert, most azonban Valentin-nap alkalmából egy közös fotót tettek közzé.
SZTÁRVILÁG
A milliárdos üzletember, Jákob Zoltán tavaly októberben boldogan jelentette be, hogy új jövevénnyel bővült a családja.
SZTÁRVILÁG
A nő a randipartnere otthonában elment a fürdőszobába, ami tele volt luxus bőr- és hajápolási termékekkel, valamint szépen elhelyezett illatos gyertyákkal.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a Dancing with the Stars döntője után is gratulált a párosnak a győzelemhez az Instagram-oldalán.
SZTÁRVILÁG
Krausz Gáborról és Mikes Annáról hónapok óta pletykálják, hogy egy párt alkothatnak, de hivatalosan még nem jelentették be a lehetséges kapcsolatukat. Most azonban már minden jel arra utal, hogy összejöttek.
SZTÁRVILÁG
Patrikot az édesapja által ismerte meg, mivel a tanítványa volt néhány évvel ezelőtt. Horváth Csenge az év első napján posztolt közös fotót.
SZTÁRVILÁG
A volt felnőttfilmes felhagyott a forgatással az elmúlt években, azonban nemrég egy olyan felkérést kapott, amit már nem tudott visszautasítani.
Népszerű
Ajánljuk