BUDAPEST
Szeptember 30-ig lehet nevezni. Legfeljebb száz szóból álló, valamilyen módon Budapesthez kötődő történettel.
BUDAPEST
Nyílt, országos pályázatot hirdettek a házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor elkészítésére.
BUDAPEST
Emelik a keretet, az elbírálásnál pedig nem a gyorsaság fog számítani, és minden pályázatot elfogadnak.
BUDAPEST
Sokan, akik azt hitték, hogy szerencsések voltak, és bejutottak a rendszerbe, reggelre egy levelet kaptak, amelyből kiderült, hogy ők is lemaradtak.
BUDAPEST
Reggel 8-kor nyitották meg a pályázási lehetőséget, de ezután 14 perccel már le is zárták a felületet, mert „elfogyott a keret”.
BUDAPEST
„Az elmaradó fejlesztések minden itt élőt rosszul érintenek, nemcsak az ellenzéki szavazókat” - írják a XV. kerületi honlapon.
BUDAPEST
Július 2-ig várják a jelentkezéseket, a nyertes panzió közel 2 millió forint, a kávézó pedig 300 ezer forint értékű csomagot kap.
BUDAPEST
Egész Budapestet érintő, zöld és szociális ügyek is szerepelnek a lehetséges választható 53 projekt között.
BUDAPEST
A céljuk, hogy lelkes, hasznos és kreatív közösségek alakuljanak ki a kerületben. Első lépésként három termet hirdettek meg.
BUDAPEST
A startup célja a matematika oktatásának forradalmasítása. A diákok egy applikáció és különböző internet-of-things eszközök segítségével egy fantáziavilágban zajló kalandjáték részeseivé válnak.
BUDAPEST
A Media1 értesülése szerint újra esélye lehet a rádiónak, hogy visszanyerje a frekvenciáját.
BUDAPEST
A rendhagyó kezdeményezésről és együttműködésről, valamint az eddigi tapasztalatokról Lutár Balázst, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettesét és Mészáros Attilát, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatóját kérdeztük.
BUDAPEST
A NER-hez kötődő üzletemberek cégei 20 milliárd forintos keretszerződést írtak alá a felújításért felelős állami céggel.
BUDAPEST
Magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot.
Népszerű
Ajánljuk