KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Hátrányos helyzetű iskolákat segít a Digitális ugródeszka program

A rendhagyó kezdeményezésről és együttműködésről, valamint az eddigi tapasztalatokról Lutár Balázst, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettesét és Mészáros Attilát, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatóját kérdeztük.


Digitális ugródeszka néven írt ki pályázatot a Telenor és a Magyar Református Szeretetszolgálat. Akár 2 millió forint értékű, a digitális oktatást segítő tablet-, valamint notebook csomaghoz juthatnak hátrányos helyzetű települések felső tagozattal rendelkező alapfokú oktatási intézményei.

Az összesen 10 millió forintos keretből elnyerhető technikai eszközök mellett a nyertes intézmények ingyenes, 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzést is kapnak.
A részletes pályázatkiírás ide kattintva érhető el.

– Hogy kerültek kapcsolatba a Telenorral?

Lutár Balázs: – A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban indította el a Válaszút elnevezésű digitális fejlesztési programját Ózdon annak érdekében, hogy valahogy felvegyük a harcot az iskolai lemorzsolódással szemben. Ebben találtunk együttműködő partnerre a Telenorban.

Mi tableteket adtunk a hátrányos helyzetű településeken, szegregátumokban élő fiataloknak, a Telenor pedig mobilinternetet biztosított, hogy a mentorok és a mentorált diákok kapcsolatban lehessenek. Kezdetben 60, a tanév eleje óta pedig már 120 gyereknek segítünk így együtt, valamint a vállalat tudatosnet oktatással a nyári táborainkba is bekapcsolódik.

Ez volt az együttműködésünk alapja, most pedig, 2021-ben el tudtuk indítani a Digitális ugródeszka programot.

– Felmerülhet az olvasókban a kérdés, hogy a pályázat a református fenntartású iskolákra vonatkozik, vagy bármilyen intézmény pályázhat?

– Bármely, a pályázat kiírásnak megfelelő, Magyarországon működő iskola tud pályázni. Ez egy szakmai együttműködés, amelyben a Szeretetszolgálat tudása, az iskolákkal való együttműködése, illetve a Válaszút program tapasztalatai alapján segítjük a pályázat menedzsmenti feladatok ellátását, illetve a beérkező jelentkezések elbírálását.

Hangsúlyozom, ugyanolyan eséllyel pályázik minden iskola, fenntartótól függetlenül.

– Számomra van valami szimbolikus, már-már költői ebben az akcióban. Egy régi, archaikus szervezet – egy történelmi egyház – és a modern technika, a haladás találkozása. Az egyházak is kénytelenek voltak nyitni a digitális technika felé, hiszen például sok esetben csak így tudják elérni a híveket a lezárások miatt. Mennyire volt zökkenőmentes ez az átállás?

– Már korábban megjelent az igény, hogy szükség van online kapcsolódási pontok kialakítására akár az egyházon belül, akár az oktatásban, a koronavírus helyzet viszont felgyorsította ezeket a folyamatokat.

Ez a felgyorsult változás kihívás elé állított szinte mindenkit. Ugyanis sem az oktatásban, sem más területeken nem egyértelmű, hogy a tárgyi eszközök és az infrastruktúra feltétlenül megfelel az adott célcsoportnak.

Ez most a nagy kihívás: ha már így alakult az élet, hogy ebben az amúgy is felgyorsult világban még inkább digitális pályára kell állnunk,

fontos arra figyelni, hogy megmaradjon az emberközpontúság, ami azért az online térben könnyen el tud veszni.

Azt gondolom, fontos szerepe van az egyháznak és a Református Szeretetszolgálatnak abban, hogy felhívja erre a figyelmet és példát mutasson.

Fontos odafigyelnünk a környezetünkre, mert lehet, hogy valakinek segítség kell abban, hogy hol, miként tud csatlakozni ezekhez a digitális szolgáltatásokhoz.

– Mi a Telenor tapasztalata, a Covid második hulláma felkészültebben érte a magyar oktatást?– kérdeztük immár Mészáros Attilát.

Mészáros Attila: – Nagymértékben változott a helyzet. Tavasszal mindenkit sokként ért, hogy szinte szó szerint egyik napról a másikra kellett átállni digitális oktatásra.

De amint azt a HiperSuli programban tapasztaltuk az elmúlt években,

csak úgy lehet jó digitális oktatást felépíteni, hogyha az alapoktól kezdjük.

Digitális oktatásra akkor van lehetőség, ha van megfelelő hardver ellátottság és megfelelő internet elérés. A HiperSuli esetében általában mobilnettel segítjük az iskolákat. Ha ezek a feltételek adottak, a következő kérdés, hogy milyen a tanárok képzettsége.

Erről szól a HiperSuli is, hogy milyen módszertani keretek vannak a tanárok birtokában, hogyan lehet modern digitális eszközökkel megfelelő módon, a gyerekek számára érdekfeszítően tanítani, úgy, hogy az megfeleljen a kor követelményeinek.

Alulról kell építkezni, ez a vírushelyzet legfontosabb tapasztalata.

 

 

– Milyen feltételeknek kell megfelelnie egy iskolának, hogy indulhasson a pályázaton?

– Ezt a pályázatot felső tagozattal rendelkező általános iskolák számára írtuk ki. Úgy gondoljuk, most ott van a legnagyobb értéke ennek a segítségnek. Ott a gyerekek már ismerik annyira ezeket az eszközöket és platformokat, hogy hatékonyan tudják tanulásra használni.

Azt kérjük minden pályázótól, hogy ha tőlünk kap eszközt, akkor legyen olyan tanár, aki elvégzi az ingyenes, 30 órás akkreditált képzésünket. Ez egy tanárok által nagyon kedvelt tanagyag és éppen arról szól, hogy azokat az eszközöket, amiket a Szeretetszolgálaton keresztül az iskoláknak adományozunk, hatékonyan tudják használni.

A harmadik, amit említenék, hogy kifejezetten hátrányos helyzetű térségekből várjuk a pályázókat. Erre vonatkozóan is kérünk információkat. A pályázatokat független zsűri fogja elbírálni, hogy valóban oda kerüljenek az eszközök, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Még valamit említenék: azt gondoljuk, akkor lehet hatást elérni, ha nem aprózzuk el az erőforrásokat.

Ezért nem nagyon sok iskolának adunk 1-1 tabletet, hanem megszabtunk minimum eszközszámot.

Azt gondoljuk, ha egy osztályba bekerül 4-5 számítógép vagy 6-8 tablet, akkor azzal egy osztályon belül már korrekt tanítást lehet végezni.

– A tavalyi évben többször volt alkalmam beszélni Koren Balázzsal, a HiperSuli program szakmai vezetőjével. Ő mindig hangsúlyozta, hogy bizonyos rászorult gyerekeknek hiába ad az ember digitális eszközöket, hisz sok esetben nincs internet hozzáférésük, sőt, sokszor még áram sincs. Vannak törekvések az ilyen jellegű problémák orvoslására?

– A különböző társadalmi felelősségvállalási projektekben mindig az a jó megközelítés, hogyha az adott szervezet, aki segíteni próbál, azt a területet karolja fel, amin működik.

Mobilszolgáltatóként értelemszerűen a mobil internet és az ehhez kapcsolódó eszközök állnak közel hozzánk. Ezért mi nem szoktunk szappant vagy mosószert adományozni, hiszen azt gondoljuk, van olyan cég, szervezet az országban, amely sokkal hatékonyabban meg tudja ezt tenni.

Magyarországon több olyan program is van, amely épp azokat a problémákat igyekszik orvosolni, amiket a kérdésben ön is említ. Évek óta támogatjuk az E-tanodát, ami kifejezetten az iskolán kívüli tanítást és a tanulók felzárkóztatását tűzte ki célul, valamint a korábban már említett, Ózdon működő Válaszút programot.

– Miben látja a 2021-es év legnagyobb kihívását, legfontosabb feladatait a digitális oktatásban?

– Látszik, hogy a vírushelyzetnek még nincs vége. Azok a problémák, amelyek az elmúlt év tavaszán hirtelen az oktatás nyakába szakadtak, fennállnak, annak ellenére, hogy sok helyen láttunk nagy előrelépéseket.

Továbbra is fontos, hogy a hardver hiányt, az internet hiányt pótoljuk. Ami még fontos, hogy

a tanárok digitális oktatási képzését minél hamarabb napirendre kell venni, hiszen ezekre járványtól függetlenül is szükség lesz.

A járvány kényszerűségből ráterelte a tanárokat egy olyan útra, amin előbb-utóbb amúgy is el kellett volna indulniuk.

Bízom benne, hogy ebből a mostani helyzetből nagyon sok tapasztalatot nyerünk és nagyon sokan profitálni fognak belőle a jövő oktatását illetően.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Életmentő kettős szervátültetésen esett át Franciaországban a 11 éves Olivér – két év után térhetett haza
A kolozsvári kisfiút két évig kezelték Franciaországban, miután itthon lemondtak róla. Egy fertőzés is megtámadta a szervezetét, ő azonban most örül, hogy iskolába járhatott, és hogy nemsokára ötödikes lesz.


Olivér mindössze néhány éves volt, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie. Először Miskolcon vizsgálták, majd Budapestre került, ahol a család a lehető legtöbb szakemberrel konzultált. A vizsgálatok eredménye azonban lesújtó volt: kiderült, hogy a kisfiú vesetágulata rosszabbodott, ráadásul a mája is súlyosan károsodott. Az orvosok kimondták: csak egy vese- és májátültetés adhat esélyt – írja a Blikk.

Romániában, ahol a család él, egyik orvos sem vállalta el a beavatkozást. Azt mondták, túl nagy a kockázat, és azt sem hallgatták el, hogy szerintük a kisfiúnak már csak egy éve van hátra. A szülők azonban nem adták fel a reményt: végül sikerült kijutniuk Franciaországba, Lyonba, ahol 2023. június 18-án elvégezték az életmentő műtétet.

A műtét után hosszú felépülési időszak következett.

Olivért két éven keresztül kezelték a lyoni kórházban. Több komplikáció is nehezítette a gyógyulást, többek között fertőzések és betegségek. A fiúnak a mai napig rendszeres kezelésekre van szüksége.

Május végén azonban végre hazatérhetett az édesanyjával együtt. „Május 21-én engedtek haza minket” – mesélte Boros Lídia, Olivér édesanyja a portálnak. „Egy hónapot kaptunk, és már utazunk is vissza Lyonba, hiszen a kezeléseket folytatni kell.”

Olivért közben egy kórokozó is megtámadta, ami miatt mintát kell venni a veséjéből. Egy olyan vírusról van szó, amely normál esetben minden ember szervezetében jelen van, de nála – a kilökődésgátló szerek miatt – felerősödött. A gyógyszereket emiatt le kellett állítani, ami azzal jár, hogy a szervezete elkezdett antitesteket termelni a beültetett vesével szemben.

Az elmúlt hónap azonban különleges volt Olivér számára. Végre nem csak a kórház és a kezelések határozták meg a napjait – iskolába járhatott, és olyan dolgokkal foglalkozhatott, mint a többi gyerek. „Talán ő az egyetlen, aki az osztályából tényleg szereti a sulit” – mesélte az édesanyja. Bár Lídia így sem tud teljesen elszakadni a betegségtől: kétóránként be kell mennie az iskolába, hogy katéterezze a kisfiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk