KÖZÖSSÉG
A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány programja nyerte, amely a tartósan beteg gyerekek tanulását és közösségi életben maradását segíti.
KÖZÖSSÉG
Hétfő hajnalban az Erste, a Gránit, az MBH, az OTP, a CIB és a Raiffeisen Bank véglegesítette a maga Otthon Start hitelének feltételeit, így már tudhatjuk a pontos kondíciókat.
KÖZÖSSÉG
Mit mondanak a magyar vízilabda legendái azoknak, akik most indulnak el az úton? Egy videóban személyes üzenet érkezik a jövő bajnokainak – érdemes megnézni.
KÖZÖSSÉG
Az érintettek egy része korábban már kifizetett vásárlásokért fizetett újra. A bank elnézést kért és helyreállítja az egyenlegeket.
KÖZÖSSÉG
Egy vb-ezüstérem önmagában is fantasztikus eredmény – pláne, ha egyszerre két csapat is elhozza. De van valami, ami talán még ennél is szerethetőbb. Hogy mi az, az kiderül egy kedves videóból, amit neked is látnod kell.
KÖZÖSSÉG
Karbantartás miatt az internetbank, a mobilapp és a kártyás fizetés sem lesz elérhető. A leállások éjszaka történnek, de komoly kényelmetlenséget okozhatnak.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Bankszövetség közleménye szerint „a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés”, emiatt a megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól.
KÖZÖSSÉG
Fejlesztés miatt rövid kimaradásokra kell készülni az OTP-nél május közepén. Többek között az azonnali fizetés sem fog működni egyes időszakokban.
KÖZÖSSÉG
A legendás bankvezér 33 év után hátrébb lép, de továbbra is az OTP stratégiai irányítója marad. A vezérigazgatói székbe május 1-jén Csányi Sándor fia, Csányi Péter ül be.
KÖZÖSSÉG
Május 5-től csak applikáción keresztül lehet belépni az OTP netbankjába. A bank szerint az új szabály a biztonságot szolgálja, ezért mindenkit váltásra kérnek.
KÖZÖSSÉG
Az öngondoskodás egyre fontosabb szerepet játszik a magyarok életében: az OTP Egészségpénztár ügyfelei 2024-ben több mint 5 milliárd forint adó-visszatérítést igényeltek vissza, miközben a pénztári taglétszám is dinamikusan növekedett.
KÖZÖSSÉG
Tudtad, hogy az ATM-ekkel már nemcsak felvenni, hanem akár befizetni is tudunk készpénzt? Összegyűjtöttük az ATM-ek biztonságos használatával kapcsolatos legfontosabb tippeket.
KÖZÖSSÉG
A csalók a bank biztonsági munkatársának adják ki magukat, még fényképes igazolványt is küldenek. Aztán ráveszik az áldozatot, hogy töltsön le egy kémprogramot a telefonjára vagy a gépére.
KÖZÖSSÉG
Makay József szerint hiába működik most tökéletesen egy online áruház, ez nem garancia arra, hogy a jövőben sem találnak rajta fogást a támadók. Az etikus hacker jó tanácsokat is adott arra vonatkozóan, hogyan válasszunk felhasználónevet és jelszót az interneten.
KÖZÖSSÉG
A CVC-kódok hiányában azonban a kiberbűnözők nem tudtak hozzáférni a bankszámlákon tárolt pénzhez.
Népszerű
Ajánljuk