KÖZÖSSÉG
Olyan orvosok munkáját ismerik el ezzel, akiket a szakmai zsűri és a betegek is érdemesnek tartanak az elismerésre.
KÖZÖSSÉG
Türelmetlenül és tehetetlen dühöt érzek. Kegyetlen, embertelen, irgalmatlan, és végtelenül erodálódott rendszer - írta.
KÖZÖSSÉG
A mozgássérültek az utóbbi években húzzák-halasztják a rutinvizsgálatokat - egy héttel a szűrések előtt már gyomorgörcsük van a szakszerűtlenség és a megalázó szituációk miatt.
KÖZÖSSÉG
A rákellenes világnap alkalmából elővettük kollégánk történetét. A limfómás betegek háromnegyede korábban sosem hallott a betegségről - pedig ha időben felismerjük a tüneteket, nagy az esély a gyógyulásra.
KÖZÖSSÉG
Élen járunk az orvosi innovációk terén. Ezek a magyar eszközök hódíthatják meg most a világot.
KÖZÖSSÉG
Ezrek háborodtak fel, amiért nem végzi a munkáját. Azonban ezzel olyat indított el, amire nem is számított.
KÖZÖSSÉG
Feltette egy Facebook-csoportba, és ezrével érkeztek a meghívások: hozzám gyerre, hozzám gyere!
KÖZÖSSÉG
A Világrajönni blog pszichológus, dúla szerzője Császármetszés alatti kommunikáció című cikkében hívja fel a figyelmet arra, milyen fontos tudatosítani, hogy a császármetszés is szülés, nem csupán egy műtét.
KÖZÖSSÉG
Szilvi és AvianaRahl őszintén mesél arról a vizsgálatról, ami egyszer minden nő életében esedékes lesz.
KÖZÖSSÉG
Az idős bácsin egy járókelő próbált segíteni. A megvádolt orvos tagadja, hogy hibázott volna.
KÖZÖSSÉG
Az orvos blogger évek óta rendszeresen ír az egészségügy problémáiról, időnként nagy vitákat kavaró kemény kritikákat tesz közzé.
KÖZÖSSÉG
Két olyan letesztelt tippet árul el a Házmestermedve bloggere, amiért hálás lett volna, ha valakitől előbb megtudja. Ja, és mindkettővel időt, energiát és pénzt spórolhatsz meg!
Népszerű
Ajánljuk