ÉLET-STÍLUS
Ilyenkor majdnem mindenkiben ugyanazok a gondolatok merülnek fel – mondta egy TikTok-videóban.
ÉLET-STÍLUS
Alekszandr Murahovszkij Omszk régió egészségügyi minisztere, péntek óta nem látta senki.
ÉLET-STÍLUS
A kamara alelnöke szerint az elmaradt vizsgálatok következtében 5-10 év múlva magasabb lehet majd a halálozás.
ÉLET-STÍLUS
Oltás helyett olyan gyógyszereket javasolt a koronavírusos betegeknek, amiknek hatékonyságát a járvány kezdete óta cáfolja a WHO.
ÉLET-STÍLUS
A Honvédkórház kérte a közreműködését egy dal erejéig ahhoz a kisfilmhez, ami bemutatja a kórházban dolgozók mindennapos harcát a koronavírussal szemben.
ÉLET-STÍLUS
Már több mint 80 ezer adag ételt osztottak ki, és nem terveznek leállni. Gasztro élmény alapú edukációs projekteket terveznek elsősorban gyermekek, fiatalok számára.
ÉLET-STÍLUS
Az első hullám még könnyű volt, a második hullámban a szervezetlenség volt a fő probléma, a harmadik hullám viszont nagyon durva volt, mondja interjúalanyom, akit az egészségügyi reformról is kérdeztem.
ÉLET-STÍLUS
Még a legnehezebb helyzetekben is megtalálják a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásokat.
ÉLET-STÍLUS
„Az emberek nem érzik úgy, hogy újra egy gyilkosság szemtanúi” - mondja az orvosa, akit még mindig nem engedtek be hozzá, sem más független orvosszakértőt.
ÉLET-STÍLUS
Elöregedett társadalom, rossz általános egészségi állapot, elhízás, az egészségügyi rendszer és a dolgozók kizsigerelése. Az egészségügyi menedzser szerint többek között ezek az okai a világviszonylatban is kiugróan magas magyar halálozási adatoknak.
ÉLET-STÍLUS
Szijjártó László szerint sokkal kevesebb honfitársunk halna meg és szenvedne kevesebbet, ha nem vinnék bele a politikát a járványkezelésbe.
ÉLET-STÍLUS
Több hónap után közölt fotókat az MTI a koronavírusos betegek fogadására kialakított intenzív osztályokról.
ÉLET-STÍLUS
A gyógyszernek eltérő lehet a hatásfoka. Van, akinél jelentősen csökkenti a panaszokat, van, akinél egyáltalán nem fogja csökkenteni, van, akinél pedig a mellékhatások miatt abba kell hagyni a gyógyszer szedését is.
ÉLET-STÍLUS
A hatvani kórház sürgősségi osztályán is dolgozó orvos szerint a betegek száma és az ellátói kapacitás között egyre jelentősebb a különbség, és hiába van elég lélegeztetőgép, ha nincs elég orvos és szakképzett ápoló.
ÉLET-STÍLUS
A 63 éves osztályvezető a hivatalos tájékoztatás szerint tavaly decemberben sztrókot kapott, amiből már nem tudott felépülni.
ÉLET-STÍLUS
A hangján is hallatszik, mennyire kimerült, de lelkileg viseli meg a legjobban az ott dolgozókat a helyzet.
Népszerű
Ajánljuk