HÍREK
A Jobbikos politikustól kéthavi tiszteletdíját, 4.413.600 forintot vont meg az Országgyűlés, majd mikor a képviselő az Elios-ügyről kezdett beszélni, kikapcsolták a mikrofonját.
HÍREK
A köztársasági elnök többek közt az sérelmezte, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
HÍREK
A parlament egyúttal megerősítette azokat a járványügyi kormányrendeleteket, amelyeket Orbán Viktor jelentett be hétfőn.
HÍREK
A kormány terve szerint az újépítésű lakások 5 százalékos áfáján túl azoknak, akiknek legalább egy gyermekük van és csokkal vásárolnak ingatlant, egyáltalán nem kell áfát fizetniük - közölte Zsigó Róbert államtitkár.
HÍREK
A kormányfő szerint az ország felkészült a második hullám kezelésére, és a gazdaságban is fejlődni tudunk.
HÍREK
Énekelve, táncolva tüntettek a Parlament előtt, mert szerintük az új modellben sem az egyetemi autonómia, sem a szaktudás érvényesítésének garanciái nem jelennek meg.
HÍREK
„Sértődősek most a tolvajok...” – mondta kicsivel később a Jobbik elnöke, Kövér László ekkor megvonta a szót tőle.
HÍREK
Varga Judit azt írta: „A kormány az emberekkel közösen folytatja a munkát, és úgy állítja össze a jövő évi költségvetést, hogy Magyarország mielőbb túljusson a gazdasági és munkaerőpiaci problémákon”
HÍREK
Az operatív törzs továbbra is működik, az egészségügyet pedig átvilágítják, hogy felkészítsék egy esetleges újabb világjárványra.
Népszerű
Ajánljuk