KÉK HÍREK
A Washington Post szerint az orosz FSZB annyira biztos volt a győzelemben, hogy Kijevben lakásokat is előkészítettek a tisztjeiknek, az ukrán titkosszolgálat pedig egyszerűen nem hitte el, hogy totális támadás készül.
KÉK HÍREK
Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezte, hogy az unió tiltsa meg a beutazást a területére az orosz turisták számára, vagyis függessze fel a schengeni vízumok kiadását. A finnek és az észtek azonnal csatlakoztak.
KÉK HÍREK
Putyin ideológusának, Alekszander Duginnak a lányával egy autóba rejtett pokolgép végzett.
KÉK HÍREK
A Nemzeti Köztársasági Hadsereg lenne ez a mozgalom. Az egykori képviselő az NRA kiáltványát is felolvasta, melyben a szervezet hatalombitorlónak és háborús bűnösnek nyilvánítja az orosz elnököt.
KÉK HÍREK
Valamire készülnek az ukránok szerint. Most öt olyan hadihajó – köztük tengeralattjáró – van a Fekete-tengeren, amely Kalibr típusú robotrepülőgépekkel van felszerelve.
KÉK HÍREK
Egy Moszkva melletti fesztiválon történt robbantás, amiben az orosz elnök egy fő ideológusának lánya meghalt. A BBC szerint a merénylet megkérdőjelezi a Kreml eddigi propagandáját.
KÉK HÍREK
Egy fesztiválról indultak haza apjával, de Dugin az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy külön utazik, ezért élhette túl a támadást. Lánya politikai kommentátorként dolgozott, és támogatta az Ukrajna elleni háborút.
KÉK HÍREK
Az ukrán elnök arra biztatta honfitársait, ne hagyják, hogy a moszkvai vezetés „elkeseredettséget és félelmet gerjesszen” bennük.
KÉK HÍREK
Vlagyimir Putyin jobbkezének feleségét nem különösebben hatotta meg, hogy országa több mint száz napja áll háborúban Ukrajnával, legalábbis erre utalnak az Instagramra feltöltött friss videói.
KÉK HÍREK
Halálos áldozatot nem követelt a támadás, de az oroszok számára demoralizáló lehet, hogy ilyen mélyen a front mögött is támadják őket.
KÉK HÍREK
Egy neves egyetem kutatója világított rá, hogy orosz kavarás állhat a NATO-ba nemrég felvételét kérő Sanna Marin bulivideója körüli habverés mögött.
KÉK HÍREK
Ukrán származású második felesége szerint Dan Rapoport nem lett öngyilkos. 2012-ben hagyta el Oroszországot, miután nyíltan kiállt az azóta bebörtönzött ellenzéki politikus és aktivista Alekszej Navalnij mellett.
KÉK HÍREK
Állításuk szerint az ukránok António Guterres ENSZ-főtitkár látogatása idejére időzítik akciójukat, amit aztán Moszkvát vádolják majd meg.
KÉK HÍREK
Eddig ez a legerősebb megfogalmazásuk az exelnökről, akit szerintük ki is végezhetnek az USA-ban a házkutatása után.
Népszerű
Ajánljuk