HÍREK
A börtönben ülő orosz ellenzéki vezető és szövetségesei tiltakozásra szólítottak fel a mozgósítás és a háború ellen.
HÍREK
Az amerikai elnök meggondolatlannak és felelőtlennek nevezte az orosz elnök nukleáris fenyegetését.
HÍREK
Az ukrán elnök is reagált arra, hogy Putyin belengette, Oroszország akár nukleáris fegyvereket is használhat.
HÍREK
A külügyminiszter szerint talán a török kormány segíthetne abban, hogy Ukrajna és Oroszország végre komoly párbeszédet kezdjen.
HÍREK
Az orosz elnök több mint négyszer futott neki a beszédének, de egyszer sem tudta végigmondani.
HÍREK
A részleges mozgósításban azok vesznek részt, akik katonai tapasztalattal rendelkeznek – mondta Szergej Sojgu.
HÍREK
A közvéleményhez intézett televíziós beszédét vélhetően moszkvai idő szerint reggel 8-kor közvetítik majd.
HÍREK
Oroszországnak kétmillió főnyi tartalékos katonája van, akiknek a parancs kézbesítése után azonnal jelentkezniük kell szolgálatra.
HÍREK
Kormányközeli források szerint az orosz elnök általános mozgósítást és hadiállapotot is bejelenthet.
HÍREK
Olga Romanova elmondása szerint a Kreml új módszerei a legrosszabb rémálmait idézik. Készek harcba küldeni a legsúlyosabb bűnözőket is a Wagner magánhadsereg színeiben.
HÍREK
Többek között szigorítják a hadiállapot ideje alatt elkövetett bűncselekmények büntetését és komolyabb büntetés jár az orosz haderőből való dezertálásért, parancsmegtagadásért is.
HÍREK
Tartanak a megtorlástól a szentpétervári képviselők. Ennek ellenére fontosnak tartják, hogy felemeljék a szavukat Putyin politikája ellen.
Népszerű
Ajánljuk