MÚLT
Siraisi Takahiro a legbestiálisabb ember, aki valaha használta a közösségi médiát. És még 13 borzasztó sorozatgyilkosról mesélünk.
MÚLT
Az orosz beavatkozásra hivatkozva kiszáll a Facebookból Jim Carrey és azt várja híveitől, hogy kövessék példáját.
MÚLT
A Szász Attila rendezésében készült Örök tél című történelmi drámát 2018 februárjában mutatják be.
MÚLT
Az iszákosság elleni társadalmi célú hirdetések nem új keletűek. A Józan Miska – Részeges Pista nyomat sok helyen falvédőként funkcionált, aminek orosz és szovjet változataival is lehetett találkozni a történelem során
MÚLT
Egy azóta már elhunyt külföldi katonai attasé - egyúttal kém - fotói 70 év után kerültek elő a szekrényéből.
MÚLT
Oroszországban történt az eset, a férfinak egy médium adta az ötletet. Néhány internetre feltöltött fénykép buktatta le.
MÚLT
Véletlenül Oroszország felé lőttek ki egy rakétát az észak-koreaiak. Még azelőtt felrobbantották, hogy orosz területre érhetett volna.
MÚLT
Megkezdődött az áldozatok azonosítása, de az is kiderült, hogy nem az volt a tettes, akire először gyanakodtak.
MÚLT
Egy brjanszki iskolában heves vita tört ki a diákok és a pedagógusok közt. A beszélgetést rögzítették.
MÚLT
4000 fiatalt - férfiakat és nőket - soroznak be. Jövő év január elsejétől áll vissza a szolgálat.
MÚLT
A bálna-szimbólumot ez a jelenség is használja, sőt ez is a játék neve: 'Blue Whale', azaz Kék bálna.
Népszerű
Ajánljuk