A népszerű kanadai színész egy twitter-üzenetben jelentette be, hogy nem csupán megszünteti FB-oldalát, hanem eladja a Zuckerberg-cégbe fektetett részvényeit is, tiltakozásul azért,
mert az hasznot húzott a 2016-os amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozásokból.
A Facebook korábban elismerte, hogy 126 millióan látták azokat az orosz szervezetek által fizetett hirdetéseket, amelyeknek célja az elnökválasztás befolyásolása volt - írta a New Musical Express .
Carrey, aki olyan, az agymosást pellengérre állító nagy sikerű filmekben játszott főszerepet, mint a Truman Show, vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogása, első tweet-jében azzal vádolta a Facebookot, hogy még mindig nem tesznek eleget azért, hogy megállítsák az orosz befolyást, és felszólította azokat, akiket érdekel a jövő, hogy szintén szálljanak ki belőle. Később a CNBC-nek adott nyilatkozatában már arról beszélt, hogy a felhasználóknak nagyobb figyelemre kell ösztönözniük a nagy közösségi médiák tulajdonosait.
„A világnak ma felelős kapitalizmusra van szüksége
– mondta Carrey. "Amerika sokáig földrajzi előnyt élvezett a világban. Napjainkban azonban a közösségi média olyan cyber-hidakat teremtett, amelyeken rossz szándékú emberek is átjuthatnak, mi pedig megengedjük nekik. Semmilyen fal nem véd meg minket ettől.”
A népszerű kanadai színész egy twitter-üzenetben jelentette be, hogy nem csupán megszünteti FB-oldalát, hanem eladja a Zuckerberg-cégbe fektetett részvényeit is, tiltakozásul azért,
mert az hasznot húzott a 2016-os amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozásokból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sokáig titokban tartottam, ki az édesapám” – Áder János lánya Kínában lett sikeres festőművész, szerinte Magyarországon nehezebb boldogulni, mert kicsi a piac
Áder Orsolya eleinte DJ-ként kezdett új életet Kínában, majd a koronavírus-járvány alatt megtanult festeni, mostanra pedig már igencsak jól keres a képeivel.
Budai szuterénből a legmenőbb kínai galériákig vezetett Áder Orsolya kalandos útja. A 32 éves, rózsaszín hajú, tetoválásokkal és piercinggel díszített festőművész Kínában Mulán néven már befutott alkotó, míg idehaza a legtöbben még csak most ismerik meg a nevét. Legutóbb a február 9. és 15. között megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken robbant be a köztudatba, amikor Merő Péter divattervező záróruháját és egy táskát is ő festett meg. A művész édesapját, Áder Jánost, Magyarország korábbi köztársasági elnökét annál többen ismerik.
Áder Orsolya a Blikknek elmondta, idehaza egyelőre egy budai ház alagsorában van a műhelye, mivel ideje nagy részét Kínában tölti. Úgy látja, a távol-keleti országban könnyebb érvényesülni.
„Az igazság az, hogy Magyarországon nehezebb boldogulni, hiszen itt kicsi a piac” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy a kínaiak kifejezetten szeretik és tisztelik az európaiakat.
Életútja már korán nemzetközi irányt vett: tinédzserként Brüsszelben kezdte a gimnáziumot, amíg édesapja európai parlamenti képviselő volt, majd Londonban szerzett business manager diplomát. „Ezt követően éreztem úgy, hogy idegen kulturális hatásokra vágyom, ezért Kínába költöztem” – mesélte.
Kezdetben DJ-ként dolgozott, a festészet a koronavírus-járvány idején lépett az életébe, amikor hazaköltözött, és a karantén alatt autodidakta módon sajátította el a technikákat. Első kiállítása Budapesten, az Abigail Galériában volt, de a szíve visszahúzta Kínába. A visszatérés azonban nem volt zökkenőmentes: három kínai oltás kellett hozzá, a szigorú lezárások miatt pedig három hónapig a lakását sem hagyhatta el. Az embert próbáló hetek után azonban rátalált egy menedzser, és karrierje felívelt. Munkái ma már keresettek: kisebb képei 800-900 euróért kelnek el, de egy nagyméretű festményéért egy kínai gyűjtő 10 ezer eurót, vagyis mintegy 3,8 millió forintot fizetett.
A sikerhez vezető úton tudatosan nem támaszkodott családi hátterére.
„Sokáig még a kinti barátaim előtt is titokban tartottam, ki az édesapám. Nem akartam hogy kiderüljön, mert nem a nevemmel vagy a származásommal akartam előrébb jutni, hanem azzal, amit tudok”
– hangsúlyozta.
A divatvilággal való együttműködése sem új keletű. A Fashion Weeken bemutatott, Ördög Nóra által viselt táskával és ruhával megkoronázott projektet megelőzte egy 2025 végén, 2026 elején a budapesti Villa 11-ben tartott „Multiverse” című kiállítása, ahol Merő Péterrel már bemutattak közös, festett ruhadarabokat. Nemzetközi jelenléte is egyre erősebb: 2021-ben Madridban, a Galeria Azurban állított ki, 2023 decemberében pedig a New York-i Liszt Intézet szervezésében nyílt önálló tárlata a Gallery MC-ben. Tavaly októberben Fuzhou-ban, a Kína–Magyarország Kulturális Cserehét keretében, majd decembertől idén februárig Shenzhenben, a He Xiangning Művészeti Múzeumban is láthatták a munkáit.
Bár a New York-i, intézményi hátterű bemutatkozása kapcsán felmerültek kritikus hangok a családi háttér szerepét firtatva, Áder Orsolya következetesen távol tartja magát a politikától. A tervei szerint néhány hét múlva visszautazik Kínába, hogy tovább építse ottani karrierjét.
Budai szuterénből a legmenőbb kínai galériákig vezetett Áder Orsolya kalandos útja. A 32 éves, rózsaszín hajú, tetoválásokkal és piercinggel díszített festőművész Kínában Mulán néven már befutott alkotó, míg idehaza a legtöbben még csak most ismerik meg a nevét. Legutóbb a február 9. és 15. között megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken robbant be a köztudatba, amikor Merő Péter divattervező záróruháját és egy táskát is ő festett meg. A művész édesapját, Áder Jánost, Magyarország korábbi köztársasági elnökét annál többen ismerik.
Áder Orsolya a Blikknek elmondta, idehaza egyelőre egy budai ház alagsorában van a műhelye, mivel ideje nagy részét Kínában tölti. Úgy látja, a távol-keleti országban könnyebb érvényesülni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kamerán kívül semmi nem történt” - Stohl András elárulta, hogyan tartotta életben a kapcsolatát A Nagy Ő győztesével
Stohl András és Kiss Kriszta hónapokig tartó titkolózás után végre felvállalhatják szerelmüket. De vajon a bujkálás izgalma nélkül is megmarad a láng, vagy a valódi próbatétel csak most kezdődik?
„Kamerán kívül semmi nem történt” – ezzel a mondattal rántotta le a leplet Stohl András A Nagy Ő kulisszatitkairól, miközben azt is elmesélte, hogyan tartották életben a kapcsolatukat a győztessel, Kiss Krisztával. A műsort még szeptemberben forgatták, de a pár egészen februárig nem mutatkozhatott együtt, így a kapcsolatuk eddig a titkos találkozókról szólt.
„Jól vagyok... Érdekes a szitu, mert ugye ezt szeptemberben forgattuk, és most február van. És eddig mi nem mutatkozhattunk.
Úgy fenntartani egy kapcsolatot, hogy tök titokban van az egész, az egy érdekes dolog.
Most lesz igazán érdekes, mert eddig volt egy kis izgalma annak, hogy összefutottunk, találkoztunk, elbújtunk valahová. Most lesz kérdés, hogy ez a kapcsolat kiállja-e a próbát, hogy amikor már szabadok vagyunk, és mehetünk oda, ahová akarunk, akkor vajon ez fog-e működni izgalom nélkül. De azon vagyunk, hogy valami alakuljon” – mondta a színész a Balazs Kicks alapítójának, Pachert Balázsnak adott interjújában. A pár a Mokka stúdiójában is megerősítette, hogy a műsor után is együtt vannak, és most kezdődhet a kapcsolatuk igazán.
A forgatás szigorú szabályok szerint zajlott. Stohl András elárulta, a lányoktól teljesen elszeparálták, amikor nem forogtak a kamerák.
„Gyakorlatilag egy beköltözős cucc volt, tehát bementünk ebbe a villába. Nekem volt egy külön szobám, vigyáztak rám, a csajok se jöhettek oda hozzám, kamerán kívül nem volt semmi. Egy szerkesztő srácra rá voltam bízva, amikor én bent aludtam, ő kint aludt. Teljesen el voltam szeparálva. Akkor tudtam a csajokkal beszélgetni, amikor forgott a kamera. Azért az elég nehéz így.”
A randevúk programját előre egyeztették a szerkesztőkkel, figyelembe véve Stohl érdeklődési körét, így került a műsorba lövészet, vadászat vagy fogathajtás.
Arról azonban nem döntöttek előre, hogy melyik lány melyik programon vesz majd részt. „Miután ez egy felvett műsor, azt tudja az ember, hogy körülbelül milyen programok lesznek. Miután én voltam a közepén, ezért a szerkesztőkkel megbeszéltük, hogy legyen benne mondjuk lövészet, legyen benne vadászat, erdő, nem tudom, legyen benne fogathajtás, ami nekem fekszik. De hogy a csajok közül ki jut el oda, az nincs megszabva” – fogalmazott.
A színész a műsor előtt egyetlen versenyzőt sem ismert, a villánál találkozott velük először. Azt sem tudta, hogy Kiara Lord is a szereplők között lesz, de utólag úgy látja, a jelenléte csak jót tett a műsornak.
A produkció zárt világa után most egy nyitottabb időszak következik a pár életében, ami egyben a kapcsolatuk következő nagy próbatétele is. A valódi kérdés most dől el: a titkolózás izgalma nélkül, a hétköznapokban is működik-e a tévés románc.
„Kamerán kívül semmi nem történt” – ezzel a mondattal rántotta le a leplet Stohl András A Nagy Ő kulisszatitkairól, miközben azt is elmesélte, hogyan tartották életben a kapcsolatukat a győztessel, Kiss Krisztával. A műsort még szeptemberben forgatták, de a pár egészen februárig nem mutatkozhatott együtt, így a kapcsolatuk eddig a titkos találkozókról szólt.
„Jól vagyok... Érdekes a szitu, mert ugye ezt szeptemberben forgattuk, és most február van. És eddig mi nem mutatkozhattunk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb versenyzők búcsúztak A Nagy Duettből: a kiesők meg sem lepődtek, hogy nekik kellett távozni
A műsor vasárnap esti élő adásában ismét a zsűri és a nézők döntése alapján dőlt el, kinek ért véget a verseny. A búcsúzók önkritikusan bevallották, hogy megérdemelten estek ki.
Újabb versenyzők távoztak A Nagy Duettből a második élő adás után vasárnap este, ahol már csak nyolc páros és egy trió állt színpadra, miután az előző héten Stana Alexandra és Galambos Lajos búcsúzott a show-tól.
Az élő show-t Kovács Áron és Gesztesi Panka nyitotta meg egy ütős produkcióval, őket Gáspár Bea és Peter Srámek követte, akik a Micsoda nő ez a férfi című slágerrel arattak sikert; Bea színpadi jelenlétét a zsűri külön kiemelte. Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás a múltba repítették a közönséget a Just A Gigolo című dallal, majd Vastag Csaba és Domján Evelin az Aranyhaj és a nagy gubanc betétdalával idéztek mesébe illő pillanatokat. Utánuk a Bódi Hunor és Megyer Péterffy Lili Lelle oldalán egy energikus gladiátor-produkcióval léptek színpadra. Bár a tempóban elcsúsztak, az ítészektől valamivel jobb értékelést kaptak, mint legutóbb.
Curtis és felesége, Barnai Judit a Most múlik pontosan-nal hatottak meg mindenkit, több zsűritag is 10 ponttal jutalmazta őket. Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó a Szerelemdoktor című UFO-slágerrel taroltak, Pákó pedig Dr. Love-ként még a vendégzsűri Leticia Calderónnak is üzent "latinul". Az est csúcspontját Lengyel Johanna és Schobert Norbert Jr. hozta, akik a Kriss Kross Jump című slágerével maximális pontszámot érdemeltek ki a zsűritől. Az est zárásaként Lakatos Laci és Tolvai Reni teremtett latinos hangulatot a Las Ketchup dalával.
A produkciók után a feszültség tapinthatóvá vált, amikor kiderült, kik kerültek a veszélyzónába: a műsor egyetlen triója, Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó, valamint Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás. A zsűri döntése alapján Pákóék folytathatták a versenyt. Ezután a nézőkön volt a sor, akik Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás duóját mentették meg a szavazataikkal.
Így végül Péterffy Lili Lelle és a Bódi ikrek számára ért véget A Nagy Duett. A kiesés után a sok negatív kritikát bezsebelő testvérek egyértelműen kimondták, hogy nem volt sok keresnivalójuk a műsorban, gyakorlatilag mindenki jobb volt náluk, éppen ezért nem szomorkodtak a búcsúzás miatt. „Ez nem a mi utunk!” – fogalmaztak.
A nyolcadik évadban a Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Horváth Tamás és Kasza Tibi alkotta állandó zsűri mellett minden adásban egy-egy világsztár is helyet foglal, ezúttal a sorozatsztár Leticia Calderón értékelte a produkciókat. A verseny jövő vasárnap folytatódik a maradék nyolc párossal.
Újabb versenyzők távoztak A Nagy Duettből a második élő adás után vasárnap este, ahol már csak nyolc páros és egy trió állt színpadra, miután az előző héten Stana Alexandra és Galambos Lajos búcsúzott a show-tól.
Az élő show-t Kovács Áron és Gesztesi Panka nyitotta meg egy ütős produkcióval, őket Gáspár Bea és Peter Srámek követte, akik a Micsoda nő ez a férfi című slágerrel arattak sikert; Bea színpadi jelenlétét a zsűri külön kiemelte. Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás a múltba repítették a közönséget a Just A Gigolo című dallal, majd Vastag Csaba és Domján Evelin az Aranyhaj és a nagy gubanc betétdalával idéztek mesébe illő pillanatokat. Utánuk a Bódi Hunor és Megyer Péterffy Lili Lelle oldalán egy energikus gladiátor-produkcióval léptek színpadra. Bár a tempóban elcsúsztak, az ítészektől valamivel jobb értékelést kaptak, mint legutóbb.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bárdosi Sándor: Próbálom megérteni a baloldali embereket, de nagyon nehéz
A Fidesz-szimpatizáns birkózó egy személyes történetet osztott meg a Tisza Pártot támogató szomszédjáról. Elmondása szerint a férfi nem tudott indokokat mondani a politikai választására.
Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó nem akar meggyőzni senkit, a saját kis buborékjában él, és nehezen érti a baloldali embereket. A Fideszt biztos választásnak tartó sportoló a kormány békéscsabai Háborúellenes Gyűlése előtt beszélt erről a Mandiner stúdiójában, írja a Bors. Bárdosi a szombati rendezvényen is felszólalt, ahol kijelentette, mindenki maga dönti el, hogy békében vagy háborúban akar-e élni.
A birkózó egy személyes példát is hozott arra, miért tartja nehéznek a más politikai oldalon állók megértését. „Úgy tudom, hogy a szomszédom Tisza-szavazó, legalábbis már négyszer vagy ötször elmondta nekem, miközben fröccsöztünk. Próbáltam kérdezgetni, de ő sem tud indokokat mondani, hogy miért azon az oldalon áll. Persze megveszi a legújabb elektromos autót és akkor rohadjon meg a Fidesz. Most akkor mi van?”
Bárdosi Sándor a beszélgetésben arról is beszélt, hogy sosem volt híve a rábeszélésnek.
„Én soha senkit nem akarok meggyőzni. A saját kis dolgaimmal foglalkozok, a saját kis buborékomban élek. Próbálom megérteni a baloldali embereket, de nagyon nehéz. Valahogy ez az egész - azt érzem, hogy - meghülyíti az embereket”
– mondta. A stúdióban ülő beszélgetőpartnere, Megyesi Balázs, a Kincsvadászok szakértője erre úgy reagált: „Ebben akkor különbözünk, mert én mindenkit meg akarok győzni.”