HÍREK
Az ablakon ugrottak ki az emberek a fegyveres támadó elől menekülve, aki a hatóságok szerint maga is egyetemi tanuló volt. Legalább hat sérültje is van a merényletnek.
HÍREK
A kormánypárt főtanácsának titkárhelyettese kijelentette, hogy pártja mind a listás, mind az egyéni körzetben leadott szavazatok alapján „meggyőző diadalt” aratott.
HÍREK
Úgy tűnik, az elnöknek elég lesz egy hétig elszigeteltségben maradnia. Korábbi orosz sajtóértesülések szerint mindenkinek, akit Putyin fogad, egy hétig előzetes karanténba kell vonulnia.
HÍREK
Az orosz repülőgépen 14 utas és kétfőnyi személyzet utazott. A célállomástól négy kilométerre zuhant le kis magasságból.
HÍREK
A külügyi szóvivő szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják a projektet, amelynek célja a választásokon azoknak a jelölteknek a támogatása, akik a kerületükben a legnagyobb eséllyel vehetik fel a versenyt a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjével szemben.
HÍREK
A kommentekből aztán több alkalommal is cikket írtak orosz híroldalak, úgy keretezve, mintha a híroldalak alatti kommentek valamiféle közhangulatot, az adott ország állampolgárainak létező álláspontját tükröznék.
HÍREK
Az orosz egészségügyi miniszter hangsúlyozta annak fontosságát, hogy koronavíruson átesett betegek alapos orvosi kivizsgálásnak vessék alá magukat.
HÍREK
Már majdnem letettek róla, hogy előkerül, amikor az otthonától mintegy 40 kilométerre megtalálták.
HÍREK
A tálibok arra kérték a kabuli orosz követséget, továbbítsa a Pandzssir tartományban összpontosult ellenállás vezetőinek, hogy az iszlamista mozgalom párbeszédre és békés rendezésre törekszik.
HÍREK
Sarah Rainsford, a brit közszolgálati médium moszkvai tudósítója több mint tíz éve dolgozik Oroszországban. A BBC a sajtószabadság elleni nyílt támadásnak nevezte elküldését.
HÍREK
A tartományban több helyen sűrű a füst, a levegőben a vegyi anyagok koncentrációja is messze a határérték felett van.
HÍREK
A tragédiát nyolcan túlélték, állapotuk nem ad okot aggodalomra. A túlélők kilencméteres mélységből úsztak fel a felszínre az 5-6 Celsius-fokos tóban.
HÍREK
Azt hitte a csomagszállító-szalagra, hogy egy mozgójárda, ezért indult el rajta a legnagyobb lelki nyugalommal.
Népszerű
Ajánljuk