KULT
Zelenszkij szerint titkosszolgálati értesüléseik vannak arról, hogy december 1-2-ára készítettek elő államcsínyt.
KULT
A miniszter szerint Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlásit és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést.
KULT
A tragédiát szikra által okozott metánrobbanás, valamint az attól keletkezett dinamikus lökés, továbbá az okozta, hogy a szellőzőakna füsttel telítődött. A baleset ügyében büntetőeljárás indult.
KULT
A nazális úton beadható terméket az az orosz Gamaleja Kutatóintézet fejlesztette ki, amelyik a Szputnyik V vakcinát is.
KULT
Az akciótól azt remélik, hogy sikerül eljuttatni az oltás fontosságának üzenetét a szkeptikusok felé is a világ legnagyobb országában.
KULT
Tovább nő a feszültség a két ország között, az orosz parlament szóvivője szerint éppen az ukránok kezdenek ellenségesen viselkedni.
KULT
A kísérletben részt vevő csoportok egy idő után autonóm döntéseket hoztak és részben eltértek a küldetés eredeti céljaitól.
KULT
Mateusz Morawiecki szerint Brüsszelnek az egész EU számára alapvető ügyekre kellene fókuszálnia.
KULT
Korábban az amerikai külügyminiszter azzal vádolta az oroszokat, hogy a maradványok veszélyeztethetik az Nemzetközi Űrállomás űrhajósainak életét.
KULT
Az év eleje óta immár több mint 33 ezer, többségében közel-keleti menekült próbált átjutni a két állam határán, többségüket feltehetően Lukasenka elnök 'utaztatta' oda válaszul az uniós szankciókra.
KULT
Az orosz nagykövetség tragikus balesetről beszél, de nem járultak hozzá a 35 éves férfi boncolásához, sőt már Oroszországba is szállíthatták a holttestet. A német hatóságok szerint a férfi az FSZB embere lehetett.
KULT
A Bulgartransgaz jelentése szerint egy hétfő hajnali csőtörés okozta a kimaradást Románia, Szerbia és Magyarország felé.
KULT
A férfi az őrizetbe vétele előtt több száz videót töltött fel a YouTube-csatornájára elhagyatott ipari területekről, metrókról, bunkerekről.
KULT
Az október elején kiszivárogtatott több ezer videó alapján több száz rabot kínozhattak meg válogatott eszközökkel.
Népszerű
Ajánljuk