FELFEDEZŐ
Az ukrán páros az utcán haladt el az orosz harckocsi mellett, és a nő az ablakon át dobta ki az üveget.
FELFEDEZŐ
„Nem akarok pánikba esni. Nem hiszem, hogy szükség lesz rájuk, de mindenképp működő jelzőrendszerrel és kálium-jodid tablettákkal kell rendelkeznünk” - közölte a miniszterelnök.
FELFEDEZŐ
Korábban a NOB bírálta Oroszországot és Fehéroroszországot az „olimpiai fegyverszünet” megszegése miatt, és felszólította a sportági szövetségeket, hogy helyezzék át vagy töröljék az eseményeket.
FELFEDEZŐ
„A béke értékesebb, mint a diadal” – hirdeti a szervezet. Most pedig pont ezzel ellentétes, amit Putyin tesz - véli a Nemzetközi Taekwondo Szövetség.
FELFEDEZŐ
A sörfőzde a közösségi médián keresztül adományokat kért, hogy továbbra is tudjanak Molotov-koktélokat készíteni.
FELFEDEZŐ
Az ukrán katonáknak is tett ajánlatot, a különböző hőstettekért más-más szolgáltatást nyújt.
FELFEDEZŐ
„A Kreml a minimális tiszteletet sem hajlandó megadni saját halottainak” - írta Anton Shekhovtsov, a Demokratikus Integritásért Központ igazgatója.
FELFEDEZŐ
A delegációk szerint a tárgyaláson a két küldöttség talált olyan pontokat, ahol haladás érhető el.
FELFEDEZŐ
A menekültek százai érkeztek a Nyugati pályaudvarra, ahol forró teával, üdítőkkel, ásványvízzel, péksüteményekkel, tisztálkodási szerekkel látják el őket. Akinek nincs, annak a szállásban is segítenek.
FELFEDEZŐ
A volt lengyel kormányfő szerint: „Orbánnak és Szijjártónak holmi kitüntetéseknél valami komolyabb jár Putyintól”.
FELFEDEZŐ
Addig el kell törölnie Európának az Oroszország ellen hozott szankciókat - közölte a csecsen Ramzan Kadirov.
FELFEDEZŐ
Van olyan család, amelyik 1500 kilométert utazott már, három napja úton vannak. Szinte semmit nem hoztak magukkal, de most úgy érzik, biztonságban vannak.
Népszerű
Ajánljuk