SZEMPONT
Paul Krugman szerint „Oroszország nagyon magas árat fog fizetni, pénzben és vérben is Putyin megalomániájáért”.
SZEMPONT
Nincs lőszer és üzemanyag sem, miközben az utcán alszanak az orosz katonák. Az egyik szerint májusig biztosan Ukrajnában lesznek egy teljesen értelmetlen háborúban.
SZEMPONT
A külgazdasági és külügyminiszter a bank fontos szerepet tölt be magyarországi cégek finanszírozásában. Az ellenzék következetesen orosz kémbanknak hívja az intézményt.
SZEMPONT
Az állítólag hiteles jelentés szerint ott tart Oroszország nem egészen két héttel a háború kezdete után, mint a náci Németország az összeomlása előtti időszakban.
SZEMPONT
Az orosz miniszterelnök-helyettes szerint akár több mint duplája is lehet az olaj hordónkénti ára a jelenleginek.
SZEMPONT
A BRFK szerint a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.
SZEMPONT
Vitalij Geraszimov halála két orosz FSZB-tiszt között zajlott telefonbeszélgetés lehallgatása során derülhetett ki.
SZEMPONT
„Ha mi elbukunk, az orosz hadsereg nem ezer kilométerekre lesz önöktől, hanem itt a szomszédban” - fogalmazott Ljubov Nepop. Szerinte Putyinnak ahhoz sem lesz szüksége indokra, hogy továbbmenjen, ha Ukrajnát elpusztította.
SZEMPONT
A Szumi Regionális Állami Adminisztráció vezetője szerint az éjjeli bombázásokban legalább 10 ember halt meg.
SZEMPONT
A New York Times szerint ez legalább akkora kihívás volt, mint a berlini légihíd kiépítése. Főleg lengyel és román légibázisokat használtak, majd a fegyverek szárazföldön jutottak el az ukrán városokba.
SZEMPONT
Kijevből, Csernyihivből, Szumiból, Harkivból és Mariupolból menekíthetnék ki a civileket az orosz állami média közlése szerint.
SZEMPONT
A hírügynökség uniós diplomatákra hivatkozva közölte: több állam, köztük Németország és Hollandia elsősorban gyakorlati segítséget nyújtana Ukrajnának és a háború befejezésén munkálkodna az akár egy évtizedig is eltartó tagfelvételi folyamat helyett.
SZEMPONT
Kevés az élelem, állítólag főleg kenyér és zabkása van, de a gyógyszerekből is hiány van. Aludni tábori ágyon, asztalon vagy a földön tudnak.
SZEMPONT
Nem tudják, mit hoz a holnap, ezért döntöttek amellett, hogy húsz év után nem várnak tovább az esküvővel. Mindketten önkéntes katonaként szolgálnak.
Népszerű
Ajánljuk