SPORT
Állítólag egy olyan dokumentumot íratnak alá az elhurcolt ukránokkal az oroszok, hogy két évig ki sem tehetik a lábukat Szahalinról.
SPORT
Eddig vonattal szállították, a háború miatt viszont erre most nincs lehetőség. A szankciók nem érintik a nukleáris energiát, így simán ide repült az orosz gép.
SPORT
Az állatkertből több állatot evakuáltak az ágyúzás során, köztük oroszlánokat, jaguárokat, ezüstrókákat és hiénákat.
SPORT
Magából az Azovsztal üzemből a humanitárius folyosókon keresztül kedden senki sem távozott. Az oroszok három humanitárius folyosót nyitottak meg.
SPORT
A hitelminősítő forgatókönyve azzal számol, hogy a válság legalább néhány hónapig eltart, és az ukrajnai invázió miatt Oroszországra kirótt amerikai, európai és egyéb szankciók legalább két évig érvényben maradnak.
SPORT
Az ukrán férfi a Find My funkció segítségével könnyen megtalálta és folyamatosan követni tudta a fülhallgatóját.
SPORT
A Google szerint nem változtattak az Oroszországról készült műholdképek megjelenítésének módján. Szerintük eddig is voltak olyan katonai támaszpontok, amelyeket cenzúrázás nélkül lehetett látni a Google Térképen.
SPORT
A BBC olyan ukrán családokról készített helyszíni riportot, akiknek gyermekeit megölték, vagy súlyos sérüléseket szenvedtek.
SPORT
Mihail Mizincev orosz vezérezredes azt üzente a vas- és acélműben körülzárt katonáknak, gárdistáknak és zsoldosoknak, hogy ne harcoljanak „a nácizmus eszméiért”.
SPORT
„Aki félrenéz, és eljátssza, hogy nem lát semmit, maga is passzív hadviselővé válik, és vér tapad a kezéhez!” – fogalmazott az egykori bokszoló, akinek bátyja Kijev polgármestere.
SPORT
Precíziós levegő-föld rakétákkal pusztították el az oroszok az ukrán hadsereg egyik logisztikai támogató központját, benne a napokban érkezett külföldi fegyverszállítmányokkal.
SPORT
Miközben a világ az Ukrajnában zajló borzalmakra figyel, Kínában, a világ második legnagyobb gazdaságában aggasztó dolgok történnek.
SPORT
A papírokat az Unió ukrajnai nagykövete vette át, az ország vezetői remélik, hogy már júniusban megszerzik a tagjelölti státuszt.
Népszerű
Ajánljuk