HÍREK

Volodimir Klicsko: Orbán mégis mit gondol, ki a felelős a bucsai mészárlásért?

„Aki félrenéz, és eljátssza, hogy nem lát semmit, maga is passzív hadviselővé válik, és vér tapad a kezéhez!” – fogalmazott az egykori bokszoló, akinek bátyja Kijev polgármestere.


A Válasz Online-nak adott exkluzív interjút Volodimir Klicsko, Ukrajna egykori bokszvilágbajnoka, bátyja, Vitalij Klicsko Kijev polgármestere.

"Nem szeretnék mélyen belefolyni a politizálásba, de azt tapasztalom, hogy Magyarországot úgyszólván lojalitás köti Oroszországhoz"

- fogalmazott Klicsko, aki azért tartotta fontosnak, hogy egy magyar újságíróval beszéljen, mert szerette volna kimondani:

"ezt a lojalitást Magyarország részéről továbbra is érezni".

Amikor megkérdezték tőle, ezt abból gondolja-e, hogy Orbán Viktor április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóján nem nevezte meg egyértelműen a bucsai mészárlás felelősét, úgy válaszolt:

"Mégis mit gondol, ki tehette? Ki szállt itt meg kit? Talán mi önmagunkat? Mi gyilkoltuk volna tömegével a saját lakosainkat, hogy aztán ország-világnak mutogassuk, mást hibáztatva? Bucsa az orosz elnök világos üzenete volt, mi, ukránok pedig több mint 50 napja az agressziójának áldozatai vagyunk. Ha bárki félrenéz, és eljátssza, hogy nem lát semmit, maga is passzív hadviselővé válik, és vér tapad a kezéhez".

Klicsko elmondta, hogy ő maga is járt Bucsában.

"Saját szememmel láttam ártatlan emberek holttestét Bucsában, Hosztomelben, Irpinyben. »Speciális művelet«? Háborús bűn ez és népirtás! Mariupolban foszforbombát használtak, Harkivban kazettásakat. Lakónegyedeket tartanak tűz alatt. A hazugságaik pedig folyamatosan lelepleződnek. Igazságot kell szolgáltatni az elkövetett bűnökért, máskülönben – látjuk a történelemből – megismétlik őket"

- fogalmazott az egykori bokszoló, aki azt is elmondta, nagyon megviselte a látvány.

"A halálnak csendje volt. Fiatalok hevertek az utcákon, egy család autóján tank hajtott át, a végtagok még a kocsiban. Másokon kínzás nyomai. Főbe is lőtték őket. Nem akarok mindent felidézni abból, amit láttam, de a bűnökre bizonyítékok vannak. Azok a képek, az a szag… Totális pusztítás. Nem emberi dolgok ezek, hanem a gonosz képei. Bárhol felbukkanhatnak. Azt gondolják, önökhöz nem érhet el? Meglehet, tévednek".

Az interjúban azt is megkérdezték tőle, természetes volt-e számára, hogy Zelenszkij mellé álljon, bátyja, Vitalij Klicsko pártja, az UDAR, ugyanis 2015 augusztusában olvadt be Petro Porosenko pártjába, Porosenko pedig Zelenszkij riválisa.

"Nincs olyan, hogy ideállunk vagy oda: most ukránok vagyunk mindannyian. Közös a hazánk, amit meg akarunk védeni, mindegy, ki melyik politikai oldalon állt korábban. A szabadságért folytatott harc egyesít minket"

- fogalmazott Volodimir Klicsko, aki azt is hozzátette: "a Szovjetunióban töltött gyerekkor és az akkori agymosás – »az egész világ az ellenségünk« – után Nyugaton nőttem fel. Ez a kettős tapasztalat mindig segített eligazodni. Tudom, milyen az, hogy azt veszel fel és azt mondasz, amit akarsz. A szabadság megfizethetetlen. Annyira, hogy harcolni is érdemes érte".

Klicsko szerint, ha vége lesz a háborúnak, Ukrajna erősebb lesz, mint valaha. Most viszont támogatásra van szükségük.

"Támogatásra van szükségünk: katonaira, pénzügyire, humanitáriusra. Amíg nincs vége a háborúnak, nem lehet belőlük elég. Álljanak a mi oldalunkra, és mi is az önökére fogunk! És higgyenek nekem: minden támogatást vissza fogunk adni! Többszörösen. Csak segítsenek befejezni a háborút – mert önöket is védjük attól a gonosztól, amely az országunkra tört!"

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.


Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.

„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”

- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.

„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”

- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Greta Thunberg szerint ágyi poloskákkal teli cellában tartották fogva az izraeli hatóságok, vizet és elegendő ételt sem adtak neki
Az aktivistát bántalmazhatták is. Szemtanúk beszámolója szerint ugyanis a hajánál fogva rángatták és az izraeli zászlót is megcsókoltatták vele.


Ágyi poloskákkal fertőzött cellában tartották fogva Greta Thunberget, valamint nem kapott elegendő ételt és vizet sem az izraeli hatóságoktól - derült ki egy, a Guardian birtokába került levelezésből.

Mint arról mi is beszámoltunk: Greta Thunberget számos más aktivistával együtt október elején vették őrizetbe az izraeli hatóságok, miután segélyszállító hajók fedélzetén megpróbáltak eljutni Gázába. A fogva tartott aktivisták egy részét később Törökországba deportálták.

Közülük többen már akkor is arról számoltak be, hogy szemtanúi voltak Thunberg bántalmazásának, akit egyebek mellett meglökdöstek és az izraeli zászló viselésére kényszerítettek. A brit laphoz olyan, a svéd külügyminisztérium és Thunberghez közel álló felek között váltott e-mailek jutottak el, amelyekben részletesen is beszámoltak a körülményekről.

„A nagykövetségnek sikerült találkoznia Gretával, aki arról számolt be, hogy nem kap elegendő vizet és ételt, testén pedig kiütések jelentek meg, ezek szerinte ágyi poloskáktól származhatnak”

– olvasható a levelezésben.

Thunberg arra is panaszkodott, hogy hosszú időn keresztül kellett kemény felületeken ülnie.

A svéd külügy arról is beszámolt, hogy Greta Thunberget az izraeli hatóságok arra kérték, írjon alá egy hivatalos dokumentumot. A lány azonban nem értette pontosan, mit tartalmaz az irat, és közölte, hogy nem ír alá olyat, amit nem ért.

Egy török aktivista pedig azt nyilatkozta, látta amint Gretát a hajánál fogva rángatják, megverik és arra kényszerítik, hogy csókolja meg az izraeli zászlót.

Egy másik résztvevő, Lorenzo D’Agostino olasz újságíró azt állította, hogy Thunberget izraeli zászlóba csavarták, és úgy vonultatták fel, mint egy trófeát.

Thunberggel együtt összesen 437 aktivista, politikus és ügyvéd próbált meg átjutni 40 hajóval Izrael tengeri blokádján, hogy segélyszállítmányt juttasson Gázába. Az izraeli hadsereg mindegyik járművet lefoglalta, a fedélzeten tartózkodókat pedig letartóztatta. Legtöbbjüket a Negev-sivatagba vitték, egy erősen őrzött börtönbe, ahol elsősorban terrorizmussal gyanúsított palesztinokat tartanak fogva.

Az Adalah emberi jogi szervezet ügyvédje szerint a fogva tartott aktivistákkal szemben több jogsértést is elkövettek az izraeli hatóságok. Egyebek mellett nem kaptak elég vizet, élelmet és gyógyszert, nem használhattak vécét, nem léphettek kapcsolatba jogi képviselőikkel. A segélyszállító flottát képviselő olasz ügyvédcsapat ugyanerről számolt be, azzal kiegészítve, hogy testi és verbális bántalmazásról is tudomásuk van.

Az izraeli külképviselet tagadta a vádakat. Közölték: minden fogvatartott kapott ételt, vizet, használhatta a mosdót, és nem tagadták meg tőlük a jogi képviselethez való hozzáférést sem.

Greta Thunberg már második alkalommal próbált segélyt juttatni Gázába, korábban idén nyáron szintén hajón közelítette meg a Gázai övezetet, de az izraeli hatóságok akkor is letartóztatták és deportálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, ki lesz az új amerikai nagykövet Magyarországon
Donald Trump egy New York-i üzletembert, Benjamin Landát küldené Budapestre.


Donald Trump Benjamin Landa New York-i üzletembert jelölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének – derült ki a Washington Post elnöki kinevezési nyilvántartásából. A jelölést október 2-án továbbították az amerikai Szenátus külügyi bizottságához. A kinevezést a bizottságnak még jóvá kell hagynia, a folyamat pedig akár már októberben elindulhat.

Benjamin Landa jelöléséhez korábban már gratulált Bryan E. Leib amerikai külpolitikai elemző, aki korábban maga is esélyes volt a nagyköveti posztra. Leib jelenleg a magyar kormánnyal szorosan együttműködő Alapjogokért Központ kutatójaként dolgozik. Közösségi oldalán azt írta:

„Szeretném őszinte gratulációmat kifejezni Ben Landának Donald Trump elnök jelölése alkalmából, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő magyarországi nagykövete.”

Benjamin Landa Brooklynban nőtt fel, ortodox zsidó iskolába járt, majd az Adelphi Egyetemen szerzett diplomát. Az 1980-as évek végétől az idősellátás területén kezdett dolgozni, és itt is építette fel vagyonát.

Ő alapította a SentosaCare nevű idősotthon-hálózatot, amelynek tulajdonosa is, írta a 444.hu.

A Hungarian Conservative – amely a Mathias Corvinus Collegiumhoz és a Batthyány Lajos Alapítványhoz is kötődik – arról írt, hogy

Landa ismert alakja New York állam üzleti és vallási közösségének.

Az elmúlt évtizedekben több filantróp kezdeményezésben is részt vett, például a Chabad mozgalom helyi szervezeteinél.

A budapesti amerikai nagykövetséget jelenleg Robert Palladino vezeti ügyvivőként. Miután Donald Trump újraválasztása után akit a Fidesz által rendszeresen bírált David Pressman lemondott, ő vette át ideiglenesen a vezetést.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Már több mint 200 ezren szavaztak a Nemzet Hangján
A Tisza Világ nevű mobilalkalmazáson keresztül zajló szavazás október 1-jén indult, és október 23-ig tart.


Rövid idő alatt hatalmas érdeklődés övezi a második Nemzet Hangja országos véleménynyilvánító szavazást: Magyar Péter vasárnapi bejelentése szerint már

több mint 200 ezren adták le voksukat, a Tisza Párt alkalmazását pedig több mint 250 ezren töltötték le.

A Tisza Világ nevű mobilalkalmazáson keresztül zajló szavazás október 1-jén indult, és október 23-ig tart. A kezdeményezés keretében öt fontos társadalmi és gazdasági kérdésről mondhatják el véleményüket a résztvevők.

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány 9%-ra csökkentse a minimálbért keresők jövedelemadóját és 2,2 millió átlagbér alatt keresőknek jelentős adókedvezményt nyújtson?

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot és évi plusz 200 ezer forintig támogatást nyújtson az időseknek?

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány már az 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1%-os vagyonadót vessen ki?

• Támogatja-e, hogy a TISZA-kormány jelentősen kibővítse a családi kedvezmények körét?

• Támogatja-e, hogy a TISZA-kormány független vizsgálatot indítson az utóbbi évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására és ezzel párhuzamosan megerősítse a gyermekvédelmi rendszert?

A voksolás elsősorban a mobilalkalmazásban történik, de a párt aktivistái személyesen is kitelepülnek az utcákra október 23-ig, hogy bemutassák az applikációt, és segítsenek annak használatában.

A Tisza Párt politikusa korábban elmondta, hogy a Nemzet Hangja kampány költségeit adományokból fedezik, ami hozzávetőleg 20–25 millió forint. Ezzel szemben a kormány egy újabb nemzeti konzultációra 4 milliárd forintot fordít közpénzből. Ennek témája a Tisza által már cáfolt adóemelési terv lesz.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: