SZEMPONT
Az amerikai elnök Ukrajna ügyében előre meggyengítette a saját pozícióit Putyinnal szemben - mondja az Amerika-szakértő. Bizonytalanabbá tette a NATO szerepét is, márpedig ha a NATO meggyengül, az oroszok elkezdhetik tesztelni, életben van-e még egyáltalán az ötös cikkely.
SZEMPONT
A magyar miniszter szerint mindent megtesznek Emmanuel Macronék, hogy ne lehessen békésen lezárni Oroszország háborúját Ukrajna ellen. Szijjártó véleményéről az orosz állami hírügynökség kiemelt helyen számolt be.
SZEMPONT
A gázárak 10 százalékot estek, az euró pedig újra kevesebbe kerülhet 400 forintnál a miniszterelnök szerint. Orbán arról beszélt, hogy az ukrajnai béke gazdasági előnyökkel jár.
SZEMPONT
Az amerikai külügyminiszter árnyalta Trump különmegbízottjának korábbi kijelentését. Keith Kellogg ugyanis nemrég arról beszélt, kihagynák az EU-t a tárgyalásokból.
SZEMPONT
Donald Trump a józan ész talaján áll a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint. Brüsszel pedig szerinte háborút akar.
SZEMPONT
Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint Trump nyilatkozataiból az derül ki, hogy a problémákat párbeszéd útján oldják meg, „nincs háború, béke kell”.
SZEMPONT
Radoslaw Sikorski szerint nem tervezik lengyel csapatok küldését Ukrajnába, azt is elmondta, miért gondolja így.
SZEMPONT
Trump már korábban is utalt rá, hogy ez lehet a támogatás ára, ha véget ér az orosz-ukrán háború.
SZEMPONT
A szakember elmagyarázta, hogy az építménynek melyik részét érte a támadás, és miért építették korábban ezt.
SZEMPONT
A szomszédos országban több helyen is figyelik, nem emelkedik-e a radioaktivitás a nem kívánt szint fölé. A magyar katasztrófavédelem mérései szerint itthon egyelőre nincs mitől tartani.
SZEMPONT
A súlyos támadás éppen akkor történt, amikor a világ vezetői Münchenben Ukrajna jövőjéről tanácskoztak. Az ukrán elnök arra figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne bízzanak Putyinban.
SZEMPONT
Az ukrán elnök arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna katonai ellenállása nélkül Európa biztonsága is veszélybe kerülhet.
SZEMPONT
Egy robbanófejjel ellátott drón csapódott a betonburkolatba, amit a 1986-os baleset után épitettek a leolvadt 4-es blokk köré.
SZEMPONT
A leolvadt blokkot védő betonszarkofágba csapódott a drón, jelentős károkat okozva. A sugárzási szint nem emelkedett.
SZEMPONT
Szerdán több mint 90 percet beszéltek telefonon. Már az is kiderült, hogy hol kerülhet sor az első találkozójukra - bár időpont egyelőre nincs.
SZEMPONT
A gyanú szerint Dmitro Kozjura ukrán ezredest az oroszok még 2018-ban, Bécsben szervezhették be.
SZEMPONT
Amerikai tisztségviselőkkel utazhat az amerikai elnök Oroszországba. A két világvezető tárgyalt országaik kétoldalú kapcsolatairól és az közel-keleti helyzetről is.
Népszerű
Ajánljuk