HÍREK
Nem változik az ételek íze, sem az energiatartalma, és a cserét a konzervdobozok tetején jelölik is - ígéri a cég. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy a zsírfogyasztással nő az egészségügyi kockázat.
HÍREK
A katonai vezető szerint Elon Musk az egyetlen, aki segíthet nekik ebben a szorult helyzetben.
HÍREK
A finnek már korábban jelezték, hogy harmadával csökkentenék az orosz importot, most ezt előzték be az oroszok.
HÍREK
Korábban ugyanakkor már felmerült a pajzsmirigyrák, a demencia és a Parkinson-kór is az orosz elnök lehetséges betegségei közt.
HÍREK
Az ukránok szerint oroszul tanítják ezeket a gyerekeket, és a történelmet is az ő szemszögükből tanítják nekik.
HÍREK
A Nestlé azt ígéri, hogy az Újhullám nevű édességgel pótolják a hiányt, de amint lehet, újra készül majd a magyar fogyasztóknak is a régi kedvenc csokiból.
HÍREK
A külügyminiszter hangsúlyozta, a kormány addig nem tudja támogatni a jelenlegi szankciócsomagot, amíg Brüsszel nem kínál megoldást az ország energiaellátásának biztosítására.
HÍREK
Az amerikai vezetés tart Putyin reakciójától, miután kitudódott, közrejátszottak a tábornokok halálában és a Moszkva nevű zászlóshajó elsüllyesztésében.
HÍREK
A Vszevolod Bobrov nevű logisztikai hadihajó légvédelmi rendszert szállított, amikor az ukránok megtámadták.
HÍREK
A rakétacsapástól az út beszakadt, a szalagkorlát kitört a helyéről, a tank darabjai pedig szanaszét repültek.
HÍREK
A Publicus felméréséből az derül ki, hogy egyre kevesebben tartják agressziónak az oroszok Ukrajnával szembeni fellépését.
HÍREK
Súlyos csapást mértek az oroszokra, így kétségessé vált a nagy donbászi orosz offenzíva sikere. Más frontokon is sikeresek voltak az ukránok.
HÍREK
Katonai járművekben pedig az 1980-as évekből származó papírtérképeket találtak a brit védelmi miniszter szerint.
Népszerű
Ajánljuk