HÍREK
Maksz Levint és katona barátját egy Kijev közelében lévő erdőben kínozták meg és ölték meg a Riporterek Határok Nélkül szervezet szerint.
HÍREK
Igaz, a magyar miniszterelnök jelentős lemaradásban van a két nyíltan agresszor elnökkel szemben.
HÍREK
A beszélgetés során szó esett Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről is.
HÍREK
Haditudósítónk, Elek Krisztián 75 napot töltött a háborús Ukrajnában. Az ott készült képeiből mutatunk egy összeállítást a menekültek világnapja alkalmából.
HÍREK
Nem ez az első Zelenszkijről elnevezett vodka – Nyugat-Európában is árusítanak, csak ott „könnyek nélkül”.
HÍREK
A férj már évek óta Magyarországon dolgozott, a feleség három gyermekükkel együtt Kárpátalján élt. Egyetlen bőrönddel és a gyerekek iskolatáskáival menekültek Magyarországra, amikor kitört a háború.
HÍREK
„Visszaszerzünk mindent, ami a miénk, a tenger pedig ukrán lesz, és biztonságos” – mondta az ukrán elnök.
HÍREK
Putyin stratégiája nyilvánvalóan arra irányul, hogy elbizonytalanítson minket, felhajtsa az árakat és megosztottságot idézzen elő az Európai Unióban – fejtette ki a német gazdasági miniszter.
HÍREK
Esetenként egész orosz alakulatok tagadják meg parancsok végrehajtását. Sok orosz katona még most sincs tisztában a háború céljaival, és ez minden rendfokozatra igaz.
HÍREK
Jens Stoltenberg szerint a NATO-tagországok nem lankadhatnak, a segítséget folyamatosan biztosítaniuk kell. Akkor is, ha sok költséggel jár – nemcsak a katonai támogatás, hanem az emelkedő energia- és élelmiszerárak miatt is.
HÍREK
Szijjártó: a globális minimumadó kivetése adóemeléssel járna és munkahelyek tízezreit veszélyeztetné
A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország földgázellátása és az ország energiaellátása teljesen biztos alapokon áll.
HÍREK
Eltörölnék a vétó lehetőségét, amivel a magyar miniszterelnök előszeretettel él, például az Oroszország elleni szankciók kapcsán.
HÍREK
Januárban még orosz katonák segítettek leverni a kazah tüntetéseket, Tokajev most arról beszélt Putyin mellett, hogy nem ismerik el a donyecki és luhanszki szakadárállamokat.
HÍREK
A szervezők a második helyen végzett Egyesült Királyságot tartják reálisnak, mert az esemény nagyon összetett, hosszú előkészítő munkát igényel, és sok pénzbe is kerül a házigazda országnak.
HÍREK
A miniszter szerint ez „a józan ésszel ellentétes lenne”, ezért ismét blokkolhatja az uniós döntéshozatalt a kormány.
HÍREK
A német kancellár azt mondta, Ukrajna az európai családhoz tartozik, az olasz miniszterelnök szerint pedig nem lehet késleltetni az ország felvételét az unióba.
Népszerű
Ajánljuk