HÍREK
A miniszterelnök szerint ezt az ügyet ki kell vizsgálni, mindemellett pedig törődni kell az elhunyt férfi családjával is.
HÍREK
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.
HÍREK
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke is részvétet nyilvánított a férfi családjának, egyben megemlékezett tavalyi ukrajnai látogatásáról.
HÍREK
Több mint hetven ország képviselői gyűltek össze Rómában, hogy pénzt és támogatást ajánljanak fel Ukrajna újjáépítésére. Zelenszkij és európai vezetők is felszólaltak a találkozón.
HÍREK
Egy szakértő szerint a fegyver olyan dolgokat tud, amikkel eddig még nem találkoztak. Ugyanakkor a drónba épített amerikai technológia eredete is kérdéseket vet fel.
HÍREK
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.
HÍREK
A magyar kormány most nem vétózott, de más ügyekben továbbra is blokkol. Az orosz gáz és olaj kivezetését Szlovákiával együtt ellenzi.
HÍREK
A reggeli csapás nyomán nagy tűz keletkezett, továbbá kárt okozott egy kollégiumban, egy tornateremben és egy adminisztrációs épületben is.
HÍREK
A politikai akció mögött nem demokráciát, hanem manipulációt lát Ukrajna. A külügy szerint a magyar kormány alaptalan félelemkeltéssel árt a két nép kapcsolatának.
HÍREK
A magyar miniszterelnök ezúttal az X-en üzent az ukrán elnöknek, aki szerint Magyarország igazságtalanul hátráltatja Kijev EU-csatlakozását.
HÍREK
A kormányfő visszaszólt azoknak, akik nyílt levélben fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával. Azt mondja, ezek az emberek veszélybe sodorják hazánk érdekeit.
HÍREK
Arról is beszélt, hogy a „leghihetetlenebb hazugság”, hogy Oroszország megtámadni készülne NATO-országokat.
HÍREK
Egyikük elmesélte, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki vállaja ezt a kockázatos feladatot. Jelenleg is toboroznak magyarul beszélő szakembereket a nemzetközi egységeikbe.
HÍREK
A védelmi miniszter szerint a békés rendezés szolgálja minden fél érdekét. A döntés után Oroszország több ukrán várost támadott.
HÍREK
A miniszterelnök is reagált Zelenszkij Válasz Online-nak adott exkluzív interjújára. Orbán szerint az ukrán elnök azért állt bele Magyarországba, „mert a magyarok nem akarnak meghalni Ukrajnáért”.
Népszerű
Ajánljuk