SZEMPONT
Mára egyértelműen kiderült, hogy a panelprogramot nem szabadott volna leállítani, önmagában a napelemre nem lehet alapozni, Paks II pedig inkább nem épül meg, mint igen - mondja az energiapiaci szakértő évzáró sorozatunk első részében.
SZEMPONT
A Tisza Párt elnöke 5 kérdést küldött a miniszterelnöknek Orbán Balázs interjúja kapcsán, majd a BTK hazaárulásról szóló részét is idézte.
SZEMPONT
Úgy vélik, hogy már most is drasztikusan csökkent az Oroszországból importált gáz mennyisége. Az EU képes létezni anélkül, hogy gázellátása az ukrán tranzitútról származna.
SZEMPONT
Mivel a magyar kormány 2021-ben 15 évre szóló gázvásárlási szerződést kötött a Gazprommal, felbontani sem éri meg az ország számára nem igazán előnyös megállapodást.
SZEMPONT
A külügyminiszter azt mondta, hogy ha a bolgár kormány visszavonja a gáztranzitdíj bevezetésének tervét, akkor a magyar kormány sem vétózza meg a schengeni csatlakozásukat.
SZEMPONT
Az Európai Bizottság 49,6 millió euróval támogatta a gázinterkonnektor kiépítését. Ezen keresztül azeri gáz érkezhet Szerbiába, de Belgrád hozzáfér Alekszandrúpoli görög kikötő LNG-termináljaihoz is.
SZEMPONT
A bolgárok által kivetett tranzitdíjat az oroszoknak ki kell fizetniük, különben leáll a szállítás - mondja az energetikai szakértő. Az új helyzetben a magyar kormánynak is másképp kell számolnia, például versenyképes lett a görögök felől érkező folyékony gáz.
SZEMPONT
Tóth Bertalan a versenyhivatalhoz fordult, mert szerinte tisztességtelen a számlázási gyakorlat, a piaci árak ugyanis régen a számlán viszonyításképpen feltüntetett alá estek.
SZEMPONT
Annyira csökken az orosz importgáz ára, hogy már éppen csak drágább, mint a rezsicsökkentett ár.
SZEMPONT
Az orosz gázipari cég egyik vezérigazgató-helyettese az eredményt a gyenge rubelnek tulajdonította. Mások azért másra is tippelnek, például a szankciókra, és Európa leválására az orosz gázról. .
SZEMPONT
Jelenleg negyedannyiba kerül az orosz gáz a tavalyi nagy gázbeszerzéshez képest, most mégis keveset vásárolunk belőle.
SZEMPONT
Volt olyan hónap is tavaly, amikor az importgáz átlagára több mint duplája volt a más országokból behozott gáz átlagárának.
SZEMPONT
A magyar kormány nem támogatja addig Ukrajna uniós tagságát, amíg nem biztosítják a kárpátaljai magyarság nyelvhasználatát.
SZEMPONT
Vagyis az oroszoktól. A miniszter szerint ha az LNG-terminálok elkészülnek, akkor lehet azt mondani, hogy valóban független Európa az orosz gáztól.
SZEMPONT
Folyamatosan lehet látni, hogy mennyi pénzt hoz az oroszoknak az EU-ba szállított olaj, földgáz és szén.
Népszerű
Ajánljuk