HÍREK
A névtelen blog szerzője azt is hozzáteszi, már konkrét fenyegetések érték, de nem hagyja abba.
HÍREK
A bíróság szerint a párt jelöltjei megsértették és jelenleg is megsértik a választás tisztaságát és az esélyegyenlőség alapelvét.
HÍREK
Korábban elterjedt, hogy a világhírű színésznő is támogatja az ő főpolgármesteri indulását, ezt azonban Johansson nemrég cáfolta.
HÍREK
A cég 2016 és 2018 között semmilyen bevételt nem produkált, pont annyi pénzt tettek bele, hogy Borkai Ádám fizetésére legyen fedezet.
HÍREK
300 forintért adtak 10 kilót, de valójában nem volt olyan olcsó, különösen az adófizetők szempontjából.
HÍREK
Azt állítják, ennek nincs köze a Borkai-botrányhoz, hónapok óta tervezték. Négy körzetben így nem lehet majd ellenzéki jelöltre szavazni.
HÍREK
Az ismeretlen szerző új bejegyzésében arra is felhívta a győri polgármester figyelmét, hogy a prostitúció Horvátországban illegális.
HÍREK
A miniszterelnök levelében azt írja, hogy 'most vasárnap a településeink választanak jövőt maguknak'.
HÍREK
Sőt, egészen mást mond a közleményében az amerikai színésznő, mint ami a magyar sajtó egy részében megjelent.
HÍREK
Egy nyilvánosságra került hangfelvételen az Új Lendület egyik képviselőjelöltje egyebek közt arról beszél, hogy a Fidesz és az egyesület kampányfőnöke ugyanaz.
HÍREK
A politológus szerint ha a széleskörű ellenzéki együttműködés bedől, többé nem reménykedhetnek semmiben a pártok.
HÍREK
Még hétfőn reggel is megjelent egy új poszt, aztán elérhetetlenné vált az egész. De már van helyette másik.
HÍREK
A Magyar Nemzet számára készült felmérés szerint még mindig Tarlós vezet a főpolgármesterségért vívott küzdelemben.
HÍREK
A VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelöltet és csapatát választási csalással vádolták meg.
Népszerű
Ajánljuk