KÉK HÍREK
A mentők kiadtak egy közleményt, amiben leírták, hogy megértik Curtis felháborodását, „és mivel mulasztás történhetett, az ügyben vizsgálat következik.”
KÉK HÍREK
A Népszava birtokába jutott egy az érdi háziorvosoknak küldött levél, amiben a mentőszolgálat helyi vezetője azt írja: ha nem jelentkeznek ügyelni, más megyébe lesznek vezényelhetők.
KÉK HÍREK
Északon és északkeleten havazni fog, Baranya, Somogy és Zala megyékben viszont ónos esőre kell számítani.
KÉK HÍREK
Az egész Dunántúlra, valamint Pest és Bács-Kiskun vármegyére kiterjedő veszélyjelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
KÉK HÍREK
Az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál elmondta, hogy a rendezvény helyszínéről a mentők négy embert szállítottak kórházba. Erre három esetben rosszullét, további egy esetben elesésből származó sérülés miatt volt szükség.
KÉK HÍREK
A Katasztrófavédelem közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott. A jármű ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.
KÉK HÍREK
Az OMSZ határozottan visszautasítja az orvos vádjait, aki viszont szervezési hibákat emleget.
KÉK HÍREK
Így már négy megyében lehet az új ügyeletet hívni, a többiben pedig fokozatosan fog életbe lépni az új rendszer.
KÉK HÍREK
A Ferencváros a minap vereséget szenvedett a harmadosztályú Iváncsától a Magyar Kupában, ez a kínos eredmény ihlette meg a meteorológusokat.
KÉK HÍREK
Hivatása felé annyira elkötelezett volt, hogy közel 60 évesen kiterjesztett mentőápolói vizsgát is tett.
KÉK HÍREK
35 perces volt az ünnepi műsor, ami különleges körülmények között csúszott most szombatra.
KÉK HÍREK
A tervek szerint este 21 órától rendezik meg az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot. A meteorológiai szolgálat szerint kis eséllyel a középső megyékben is kialakulhat zápor, zivatar.
Népszerű
Ajánljuk