HÍREK
137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját. Az érintettek el fogják veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványukat és az azzal járó kedvezményeket.
HÍREK
Rendelet határozza meg, kikre terjed ki az intézkedés, ez még csütörtökön megjelenik. Ezt a szabadságot kifizetni nem lehet, ki kell venni.
HÍREK
A miniszterelnök a kormányinfón azt is bejelentette, hogy nemzeti konzultációt indítanak a gazdaság újraindításáról.
HÍREK
A szakember szerint az indiai mutáns miatt mindenkit be kellene oltani egy legalább 80%-os hatékonyságú vakcinával, hogy nyájimmunitás legyen.
HÍREK
Egy éven belül újra kell oltani koronavírus ellen, de csak a Sinopharm, a Moderna vagy a Pfizer vakcinájával lehet, mondja Lisziewicz Julianna.
HÍREK
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán jelentette be: Szlovákia hivatalosan jelezte, egyetértenek a javaslattal, hogy a beoltottak szabadon utazhassanak a két ország között.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos szerint bármelyik oltóanyagnál szükség lehet majd harmadik dózis beadására, de erre a kérdésre még nem lehet válaszolni.
HÍREK
Az infektológus beszélt arról is, miért fontos, hogy a második dózist is beadassák maguknak az emberek, illetve, hogy a várva várt hatmillió beoltottat nagyon nehéz lesz elérni.
HÍREK
A fertőzések számának emelkedését a szakértők egyöntetűen a koronavírus először Indiában azonosított - Delta néven nyilvántartott - változatának tulajdonítják.
HÍREK
A teszteléskor azok között, akik a vakcina mindkét dózisát megkapták, a második adag beadása utáni hetedik napon egyetlen koronavírus-fertőzést sem észleltek.
HÍREK
A 2023-ra üzemkész egységben Szputnyik V és kínai Sinopharm oltóanyagok is készülhetnek, minden oldalról nyitottság van az ötletre.
HÍREK
Annyi oltóanyag van Magyarországon, hogy ha kellene harmadik oltás, mindenkinek jutna, akkor is, ha csak nyugati vakcinával oltanának újra mindenkit.
HÍREK
A teszt mindenhol majdnem 20 ezer forintba kerül, de van, ahol 25 ezer forintért garantálják az egy napon belüli eredményt.
HÍREK
A csütörtöki kormányinfón oltásokra lebontva is közölték, hányan betegedtek meg és hunytak el a második dózis után.
HÍREK
Eddig összesen 65 658 949 (első és második dózisú) oltást adtak be, meg is van az eredménye: remekül áll a koronavírus-adatokban a szigetország.
HÍREK
A Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, és a Szputnyik oltások esetében elég az első adaggal rendelkezni, hogy déli szomszédunkhoz utazhassunk.
Népszerű
Ajánljuk