HÍREK
Joe Biden szerint az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ döntése fordulópontot jelent a koronavírus elleni harcban.
HÍREK
Mindkét kerületben meghatározták azt is, hogy meddig kell megkapniuk a dolgozóknak az első adag vakcinát.
HÍREK
Mint kiderült, módosult a vakcina alkalmazási előirata, ezek után még kevesebb oltási reakcióra számítanak.
HÍREK
A SOTE rektora eddig több mint 21 ezer oltást adott be, a számokat az egyetem is megerősítette.
HÍREK
Rusvai: Előbb-utóbb mindenkinek meg kell fertőződnie a koronavírussal, mert akkor lesz nyájimmunitás
A virológus szerint az oltás nem biztosít örök életet, és tudatosítani kell, ha valaki idős, beteg és beoltatta magát, ugyanúgy megfertőződhet.
HÍREK
Megnyitották a határokat. Sokan pedig éppen annak örültek, hogy közel két év után végre elhagyhatják az országot a szigorú utazási korlátozások enyhítésének köszönhetően.
HÍREK
A Medián felmérése szerint a kérdésben pártpreferencia alapján nincs jelentős különbség, viszont jóval elutasítóbbak, akik nem vették fel az oltást.
HÍREK
Kincses Gyula arról is beszélt, nem igaz, hogy az oltás önmagában mindent megold. Minden zárt térben kötelezővé kellene tenni az arcmaszk viselését.
HÍREK
A Semmelweis Egyetem rektora a fertőzöttek ugrásszerű növekedéséről beszélt, és arról, hogy az oltással lényegesen csökkenthetők a súlyos tünetek.
HÍREK
A szakember szerint a járvány jelenlegi szakaszában a legbiztonságosabb a két oltás, majd a második után hat hónappal a harmadik oltás beadatása.
HÍREK
Kacskovics Imre szerint a harmadik vakcinának köszönhetően jelentősen erősödhet az immunválasz a vírus ellen, de nemcsak az ellenanyag szintje, hanem a minősége is javulhat.
HÍREK
100-200 tesztet kellene novemberben felhasználni egy-egy rendelőben, de erre nem sok esélyt látnak. A Pfizer viszont közölte, 6 helyett 9 hónapig tárolható a vakcinájuk, megfelelő hőmérsékleten.
HÍREK
A honvédségi alkalmazottaknak december 1-ig kell megkapniuk egydózisú vakcina esetén a védőoltást, kétdózisú vakcina esetén az oltás első adagját.
HÍREK
„Ha elmennek a kollégák, vagy otthon lesznek fizetés nélküli szabadságon, mert nem dolgozhatnak, akkor ki fogja a munkát elvégezni? Most sincs elég rendőr, nincs elég tűzoltó, még akkor is, ha tagadják” - mondta a szakszervezet elnöke.
Népszerű
Ajánljuk