HÍREK
A Rovatból

„Jobb lett volna hamarabb” – Az orvosi kamara elnöke beszélt a legújabb járványügyi intézkedésekről

Kincses Gyula arról is beszélt, nem igaz, hogy az oltás önmagában mindent megold. Minden zárt térben kötelezővé kellene tenni az arcmaszk viselését.


Interjút adott az Mfor.hu-nak Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. A hvg.hu által szemlézett cikkben Kincses elmondta, hogy véleménye szerint a kormány legújabb járványügyi intézkedései megkésettek. Mint mondta, világszerte tendencia, hogy a kormányok a közhangulatot követve hozzák meg a szükséges szigorításokat, azonban ekkor már rendszerint késő.

A védekezéssel kapcsolatban Kincses azt mondta, ő az ún. "svájci modell" híve, vagyis az összetett védekezésé.

„Önmagában egyetlen védekezési mód sem tud teljes eredményt produkálni, tehát nem igaz, hogy csak az oltás mindent megold, vagy önmagában a maszkviselés, vagy a távolságtartás, vagy a személyi higiénia. Ezek együtt azonban már tudnak eredményesek lenni”

– fejtette ki. A MOK-elnök szerint helyes, hogy a kormány elrendelte a kötelező maszkhasználatot a tömegközlekedésen, de szerinte ez kevés: minden zárt térben kötelezővé kellene tenni az arcmaszk viselését. Helyeslően beszélt más rendelkezésekről, így a védettségi igazolványhoz kötött mozi-, színház- és más rendezvénylátogatásról is.

Kincses Gyula beszélt arról is, hogy november 27-én bizalmi szavazást tartanak a kamara elnöki tisztségéről – mint mondta, ezt ő maga kezdeményezte. Hozzátette, két éve, amikor megválasztották őket, megígérték, hogy megerősítő szavazást fognak kérni eddigi munkájukról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.


Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:

"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".

A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".

Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".

A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.

A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.

VIDEÓ: Orbán Viktor sörözéséről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.


A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.

Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.

A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.

A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.

A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”

A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.

A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.

A kongresszus után Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta:

"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Ötöslottón
Nézd meg, hátha te is a szerencsés nyertesek között vagy. Telitalálat most nem született, de sokaknak sikerült négy számot is eltalálniuk.


Az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolásán az alábbi számokat húzták ki a Szerencsejáték Zrt. közlése szerint.

Nyerőszámok:

7 (hét)

38 (harmincnyolc)

54 (ötvennégy)

68 (hatvannyolc)

72 (hetvenkettő)

Nyeremények:

5 találatos szelvény: 0 darab

4 találatos szelvény: 64 darab, nyereményük egyenként 659 610 forint;

3 találatos szelvény: 3557 darab, nyereményük egyenként 13 000 forint;

2 találatos szelvény: 71 391 darab, nyereményük egyenként 2450 forint.

Jokerszám: 151616


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Radnai Márk új feladatot kapott: egy új intézet létrehozásán dolgozik kormánybiztosként
Radnai Márk a Működő és Emberséges Magyarországért felelős kormánybiztosként kezdik meg a munkát. A politikus feladata egy új, társadalmi részvételt segítő intézmény felállítása, kinevezése pénteken vált hivatalossá.


Radnai Márk a közösségi oldalán jelentette be, hogy szombattól új pozíciójában dolgozik. „A mai naptól a Működő és Emberséges Magyarországért felelős kormánybiztosként folytathatom a munkát” – írta bejegyzésében.

A politikus közölte,

elsődleges feladata egy új intézmény, a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozása. Posztjában azt írta, az új intézmény célja, „hogy a magyar emberek folyamatosan részei lehessenek a döntések előkészítésének.”

Radnai arról is írt, hogy megvizsgálják a világ legjobb társadalmi részvételi modelljeit, és már dolgoznak olyan megoldásokon, amelyek erősítik a közpolitikai döntések társadalmi megalapozottságát.

Feladatai között lesz, hogy javaslatokat tegyen a magyar emberek testi, lelki és gazdasági jólétét szolgáló intézkedésekre, és figyelemmel kísérje ezek megvalósulását. „Igyekszem ezt a feladatot a tőlem elvárt színvonalon teljesíteni” – zárta bejegyzését.

Radnai kormánybiztosi kinevezése pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. Múlt szombaton pedig bejelentette, hogy a kormányzati feladataira hivatkozva távozik a TISZA Párt aktivistahálózatának, a Tisza Szigeteknek a szervezéséből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk