SIKERSZTORIK
Az Amerikában élő magyar biokémikus tudóstársával együtt fedezte fel azt a módosított ribonukleinsavra épülő módszert, amely fontos alapja a koronavírus elleni vakcináknak.
SIKERSZTORIK
Az egykori országos tisztifőorvos számításai szerint 3 millió embert kell beoltani Magyarországon.
SIKERSZTORIK
Több cég is fejleszt olyan applikációkat, amelyek nyomon tudják követni az immunitási szintünket a bevitt adatok alapján.
SIKERSZTORIK
Szinte mindenhol az egészségügyi dolgozók, illetve az idősek közül kerültek ki az első emberek, akik megkapták az oltást.
SIKERSZTORIK
„Az egyik ember kiváltsága a másik ember hátrányos megkülönböztetése” - fogalmazott a témával kapcsolatban Horst Seehofer. Az államnak mindenképpen semlegesnek kell maradnia, és nem gyámkodhat a polgárok felett.
SIKERSZTORIK
Az oltás után szükséges ideig mindenkit megfigyelés alatt tartanak, a beoltottak megkapják az úgynevezett oltási kártyát, és az időpontot a második oltásra.
SIKERSZTORIK
Az azonosított esetek száma rohamosan nő Nagy-Britanniában, mivel a mutáns vírus gyorsan terjed, különösen a fiatalok körében. A múlt hét végén napi 32 725 esetet jelentettek, ami 46,6%-os növekedést jelent az előző héthez képest.
SIKERSZTORIK
Biztató jel, hogy korábban a Pfizer/BioNTech is azt állította, az ő oltóanyaguk is hatásos a mutánsvírus ellen is.
SIKERSZTORIK
Az Europol vezetője arra figyelmeztet, hogy komoly károkat okozhat az oltóanyag körüli csalás.
SIKERSZTORIK
Az engedélyezett oltóanyag szállítása december végéig, majd a következő hónapokban heti rendszerességgel folytatódik. A BioNTech és a Pfizer teljes oltóanyagkészletének kiosztása jövő szeptemberig fog tartani.
SIKERSZTORIK
Az oltás az új típusú koronavírus-járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszere – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora.
SIKERSZTORIK
Kertész Adrienne, a Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, miért adatta be az oltást.
SIKERSZTORIK
Kertész Adrienne osztályvezető főorvos kapta meg elsőként Magyarországon a koronavírus elleni védőoltást. Őt Szlávik János infektológus főorvos oltotta be szombaton a Dél-pesti Centrumkórházban.
SIKERSZTORIK
Szombaton háromnegyed 9-kor érkezett meg az első vakcinaszállítmány a Dél-pesti Centrumkórházba.
Népszerű
Ajánljuk