TUDOMÁNY
Több mint 36 ezer beoltott amerikai egészségügyi dolgozó közül csak elenyésző számban voltak azok, akik az oltás után fertőződtek meg a koronavírussal.
TUDOMÁNY
A kommentelők egy része azt írja, hogy esze ágában sincs beoltatni magát, de vannak, akik elgondolkoznak a lehetőségen.
TUDOMÁNY
Nagyon sok részlet nem világos még. Szerintük csak a védettség kialakulása után lehetne a tantermi oktatást visszaállítani.
TUDOMÁNY
A miniszterelnök szerint már úton vagyunk a szabadság felé, és akár minden uniós országnál előbb válhat szabaddá az élet nálunk.
TUDOMÁNY
Ursula von der Leyen szerint sokkal gyorsabban lehetne oltani, ha a vakcinagyártók teljesítették volna kötelezettségüket.
TUDOMÁNY
A műsorvezető azon háborgott, hogy szerinte semmire se jó oltásigazolvány-kártyákat gyártottak le 2000 forintért, és küldtek ki úgy, hogy sok közülük nemsokára le is jár.
TUDOMÁNY
Többek közt nehézlégzés, homályos látás vagy lábduzzanat esetén is indokolt azonnal orvoshoz fordulni.
TUDOMÁNY
Volt több olyan eset, amikor az oltás mellett kampányoló telefonáló tényszerűen nem mondott igazat a forrásáról.
TUDOMÁNY
Az oltásmegtagadás miatt egymillióra büntetett Kiss Csaba korábban azt mondta, csak akkor hajlandó beadni a védőoltást, ha lesznek körzeti oltópontok.
TUDOMÁNY
A cég eddig ötezer forintért árult „előfoglalási jogot” az interneten a koronavírus elleni vakcinára.
TUDOMÁNY
A napi több ezer oltás beadására alkalmas oltóstadionok már a következő napokban, további 100-200 megaközpont áprilisban megnyílik, az egyik legnagyobb a Stade de France nemzeti futballstadion lesz.
TUDOMÁNY
„Óvatosan, de visszafordíthatatlanul, lépésről lépésre, oltásról oltásra, az ország úton van szabadságának visszaszerzése felé” - mondta a friss adatok alapján a brit miniszterelnök.
Népszerű
Ajánljuk