KULT
Az államtitkárnak feltették a kérdést: mit gondol arról, hogy sokan szóvá teszik a két új Nobel-díjasról, hogy sikereiket nem Magyarországon, hanem külföldön érték el.
KULT
A kormány által létrehozott szervezet első embere jóval magasabb számot mondott, mint Gulyás Gergely, de még a szakszervezetek várakozásainál is több távozó pedagógusra számít.
KULT
Egy középiskolai tanár azt mutatja meg, hogyan lehet szórakoztatóbb a dolgozatjavítás. A neten már nagyon terjed a videó, több mint 600 ezren látták.
KULT
A leggazdagabb magyar és felesége alapítványuk konferenciáján jártak, ahol a volt tévés elmondta azt is: van, amire nem nehéz rávenni férjét.
KULT
Gulyás Gergely szerint 700, a Pedagógusok Szakszervezete szerint 1000 körüli pedagógus mondott fel szeptemberben a státusztörvény bevezetése miatt.
KULT
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását. Ezután elvégzett egy képzést, októbertől egy magáncégnél lesz buszsofőr.
KULT
Idén először egy új kategóriában is hirdettek győztest a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjátadóján, ahol a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazzák. A 18-25 évesek között Pankotai Lili nyert.
KULT
Iványi Gáborék több olyan iskolát is fenntartanak, ahol speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkoznak. Ha ezek az intézmények ellehetetlenülnek, az nemcsak az oda járó gyerekeknek árt, az őket átvevő iskolák is nagyon nehéz helyzetbe kerülnek.
KULT
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a pénzügyi válásg meddig húzódik el, hányan tartanak ki fizetés nélkül az iskolában, és hányan fognak távozni, ha nem javul a helyzet.
KULT
A diákszervezetek hetek óta készülnek a mai akcióra. Két hídon is átkelnek a tiltakozók. Indul a diáktüntetések harmadik évada.
KULT
Bár a kormány kommunikációjában továbbra sem létezik a tanárhiány, a gyakorlatban egyre több helyen puhítják a jogszabályt, hogy szélesebb körben alkalmazhassanak embereket az iskolák.
KULT
A homofób törvénykezés, a szivárványos pad, a magyar oktatás helyzete és az infláció is ott van az idei kiállítás legnépszerűbb témái között.
KULT
Az RTL Híradójának egy neve elhallgatását kérő tanár számolt be a Külső-Pesti Tankerületi Központ eljárásáról. A szakszervezet a megoldást nem tartja jogszerűnek.
KULT
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a kötelező képzéssel a hazaszeretetet és a hazafias gondolkodást erősítenék a fiatalokban.
KULT
Franciaországban az állam és a vallás szétválasztásának nevében a vallási jelképek viselését szigorúan szabályozzák a törvények. Így a közoktatási intézményekben 2004 óta tilos a muszlim fejkendőn kívül a kereszt vagy a kipa viselése is.
Népszerű
Ajánljuk