HÍREK
Szigorították a felmentés szabályait, mert a minisztérium szerint nem mozognak eleget a gyerekek. Így már nincs elég tornaterem, amit viszont elméleti tesivel oldanának meg.
HÍREK
A bíró az ítélethirdetéskor elismerte, hogy a tanárok kiléptek a meghatározott keretek közül egy nagyobb cél érdekében, de hangsúlyozta: „a szabály az szabály”. A tanárok szerint viszont kirúgásuk aránytalan és eltúlzott volt, és félelemkeltési céllal történt.
HÍREK
A leendő kulturális és innovációs miniszter közölte: a magyar kulturális támogatási rendszer egyike a legkiterjedtebbeknek a világon, és a nemzetközi egyetemi rangsorokban egyre jobb helyezést érnek el a hazai felsőoktatási intézmények.
HÍREK
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.
HÍREK
Az érintett tanár a helyi fideszes polgármester rokona, az iskola igazgatója pedig a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje. A helyiek szerint csak ezen múlt, hogy eddig nem lett országos botrány az ügyből.
HÍREK
Hatvan év feletti tanárból viszont rengeteg van. Komoly veszélyt jelent az elöregedés a szakmában.
HÍREK
Már lehet tudni a középszintű magyar érettségi első feladatait. A tárgyból összesen több mint 75 ezren vizsgáznak hétfőn.
HÍREK
Kettészakítja az országot Magyar szerint, hogy a jómódú szülők gyerekei milliós tandíjakért kapnak kiemelkedő oktatást, míg a többiek talán a felsőoktatásig sem jutnak el. Tényleg összeszerelő üzem akarunk lenni? – tette fel a kérdést komlói fórumán.
HÍREK
A Klebelsberg Központ hallgat, és a rendőrök is szűkszavúak, csak a Tanítanék Mozgalom akciója utal az egyik igazgató kilétére. Egy harmadik tankerületi vezető ellen is nyomoztak, de a hatóságok szerint ott mégsem történt visszaélés.
HÍREK
Balatoni József, aki a státusztörvény miatt hagyta ott az iskolákat, sokaknak adott erőt ezzel. Rengetegen viszont ellene fordultak azok közül, akik tanárok maradtak.
HÍREK
Az „egyetemi modellváltásban” részt nem vevő három intézményben úgy érzik: megalázóan kevés a pénz, amit a tanári munkáért kapnak.
HÍREK
Érdemes odafigyelni az új pontszámítási rendszer részleteire, elképzelhető, hogy nem várt plusz pontokkal is gazdagodik, aki egyetemre szeretne menni.
HÍREK
A polgármester, aki rövid ideig még a Fidesz elnöke is volt, 30 év után térne vissza a közoktatásba. Pokorni szerint mára a politikusok szerepe nagyot változott – rossz irányba.
HÍREK
A Belügyminisztérium közölte: minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének elő fogják írni a vizsgálatot. Csak ehhez törvényt kell szerintük módosítani.
HÍREK
Két okból is törvényt sértettek a fejlesztők: nem vigyáztak az adatokra és titkolták a hackertámadást. Az adatvédelmi hatóság határozata lesújtó képet fest a fejlesztőcég biztonsági gyakorlatáról.
HÍREK
Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.
HÍREK
Az érintettek felmondtak, sőt, sok esetben ráborították az asztalt a munkaadójukra, miközben valótlanságokat hirdettek az oktatásról, a kormányról és a fenntartójukról - állítja a Klebelsberg Központ vezetője egy friss interjúban.
Népszerű
Ajánljuk