HÍREK
Az EU27-ek összeférhetetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek.
HÍREK
A PDSZ korábbi elnöke 6 nap alatt 180 kilométert gyalogolt Miskolctól Budapestig, hogy felhívja a figyelmet az oktatás kétségbeejtő helyzetére. Azt mondja, ezután sem fog alábbhagyni a tiltakozások lendülete.
HÍREK
A gimnáziumi felvételire készítenék fel a 7-8. osztályos tanulókat. Olyan szervezetek segítségét is kérik, amelyeknek már van tapasztalatuk a felzárkóztatásban.
HÍREK
Elhibázottnak tartják a tervezetet, ami szerintük csak feszültséghez vezetne a tantestületekben.
HÍREK
Februárban ő volt az egyetlen a kollégái közül, aki polgári engedetlenségbe kezdett. Szerinte ha tovább szolgálja ezt a rendszert, magát árulja el.
HÍREK
A nagyjából 180 kilométeres távot 6 nap alatt fogják megtenni a Tudásmenet az oktatásért! című esemény résztvevői.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ha tanár lenne, nagyon örülne, hogy az oktatás a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek.
HÍREK
A 2019-ben meghirdetett programhoz a kormány 90 milliárd forintos keretet különített el, és bár a kormány szerint mindent előkészítettek, mégsem indulhatnak a diákok.
HÍREK
A kormányfő nem volt hajlandó arra válaszolni, milyen állapotban van a magyar oktatás. A Kormányinfón újságírói kérdésekre végül annyit mondott, hogy a két legfontosabb probléma a diákok lelki és testi egészsége.
HÍREK
Azt mondta a kormányfő, hogy a tanároknak a törvények figyelembe vételével kellene tiltakozniuk.
HÍREK
A Magyar Tudományos Akadémia szerint jelentősen meg kell emelni a pedagógusok fizetését, helyre kell állítani a szakmai autonómiát, és alaposan át kell alakítani a közoktatási rendszert.
HÍREK
Kollégájukat kirúgták, de nem hátrálnak meg. Egyenlő bánásmódot kérnek a hatalomtól, és közzétették, hány órájukat érintette a polgári engedetlenség.
HÍREK
Gábor Judit 17 éve tanít, a 8 tanár kirúgása óta vesz részt polgári engedetlenségben. Pintér Sándor pénteki konzultációja után úgy érzi, nincs meg a szándék a változtatásra.
HÍREK
A kabátviselési tilalom mellett a hőmérőket is elvették tőlük. A szülők szerint a gyerekek nemcsak fáznak, de rendszeresen meg is betegednek a hidegben.
HÍREK
Az egyeztetésen részt vevő pedagógus közzétette, mit tapasztalt az oktatásért is felelős miniszter beszéde közben.
HÍREK
Ezt amúgy a szakmai szervezetek már korábban is többször kifogásolták. Úgy néz ki, tényleg csak akkor emel érdemben a kormány, ha jönnek uniós pénzek, ezt a rendelet indoklásába is beleírták.
Népszerű
Ajánljuk