KÖZÖSSÉG
Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, fogyatékkal és pszichiátriai betegségekkel élő emberek léteznek. Kis segítséggel és odafigyeléssel pedig a társadalom teljes jogú tagjaként élhetnék mindennapjaikat.
KÖZÖSSÉG
A megkülönböztető jelzést indokoltan használó járműnek Óbudán, a Bécsi út és a Kiscelli utca kereszteződésében oldalról nekiütközött egy személygépkocsi.
KÖZÖSSÉG
Egy óbudai óvodában történt. A kerület polgármestere által indított belső vizsgálat most zárult le, súlyos mulasztásokkal vádolják az előző vezetést. A korábbi polgármester ezeket tagadja.
KÖZÖSSÉG
Bejutottunk az Óbudai Gázgyár területére, sőt még a kátránytornyok tetejébe is felmásztunk.
KÖZÖSSÉG
Az utcaszinthez képest négy méter mélyről csörlőzték fel a fővárosi hivatásos tűzoltók az autót. A 71 éves sofőrt kórházba szállították.
KÖZÖSSÉG
A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték. Ezt követően – hogy ne tudjon segítséget kérni – a szájába egy ruhadarabot tömtek és a fejét is letakarták.
KÖZÖSSÉG
Több százan fogták meg egymás kezét a Hajógyári-szigeten, hogy hatalmas kört alkossanak. Miért szervezték a demonstrációt? Mit szeretnének a budapestiek a Hajógyári-szigeten? És mit nem?
KÖZÖSSÉG
A katasztrófavédelem szerint a tüzet az okozta, hogy megolvadt a leszakadt magasfeszültségű vezeték.
KÖZÖSSÉG
A szülők szerint a 18 éves lányt nem a szerelem, hanem inkább a félelem tartotta a férfi mellett.
Népszerű
Ajánljuk